Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)
Kiss Géza: Egy Dráva menti régió társadalmának változásai a fedualizmusból a kapitalizmusba vezető úton (Ormánság 1767-1867)
Ca, vagy éppen egy gazdag paraszt sertéseinek pásztora. Munkájáért csekély fizetést, élelmet, ruhát, szállást kapott és (ha közös volt) a gazdák rendszerint egymást váltva látták el minden szükségessel.121 A legnépesebb falusi „alkalmazotti” réteg, a pásztorok számának, eredetének megközelítésére a szentlőrinci járás adatai alapján elkészítettük az alábbi, szokatlan tartalmú összeállítást.122 8. számú táblázat A szentlőrinci járás n ormánsági községében lévő pásztorok adatai 1851-ben A pásztorok , vallása szama f , rer. rk. Más községben született Ormánsági Vidéki 131 ■'f 00 86 8 9 42 100% 64,86% 35,11 % 65,65% 67,94% 32,06% Kiderül ebből a kimutatásból, hogy a 11 községben 131 pásztor él, s ebből a tekintélyes számból 1 községre 11,91 pásztor jut, vagyis a pásztorok adják a helyi, bérből élő népesség legszámosabb rétegét. Megtudjuk azonban azt is, hogy a pásztoroknak csak 35,11 százaléka katolikus (közéjük számoltuk a Zalá- tán talált egyetlen zsidó pásztort is), mert a közhiedelemmel ellentétben a reformátusok is vállalkoznak erre a munkára, és arányuk megközelíti a 65 százalékot. A szemérmes vonakodás a bérmunkától valószínűleg csak a szülőfaluban volt jellemző, ahol szégyent hozott volna a módos rokonra a vállalkozó, mert a 131 pásztorból 86, 67,94 százalék más ormánsági községben született. Ugyancsak az ősnépességnek az alsó kategóriákban meginduló bomlását jelzi az a tény, hogy az alkalmazott pásztoroknak csak (!) 32,06 százaléka vidéki, a többi ormánsági. Nem véletlen, hogy az ormánsági néptudományi irodalomban általános nézet ellenére122 éppen itt tudjuk először felhívni a figyelmet a meginduló változás tényeire. Valószínűleg szolgának is mentek ormánsági legények, de ezeket nem találjuk az iratokban, mert a szolgaállapotot a pásztorságnál is jobban szégyel- hették a régi Ormánságban. A források nyíltan csak arról az esetről beszélnek, amikor egy-egy vőjelölt vállalt próbaképpen szolgaságot. Ezt azonban a közvélemény teljesen normálisnak tartotta. Zsellérekkel korszakunk legelejétől találkoztunk már, rámutatva arra az ormánsági sajátosságra, hogy a differenciálódó népesség megmarad a telkes állományon belül, s nem meri vállalni az úrbéres állományból való szabadulást (amire II. József rendelete óta már lehetősége volna), és a vele járó szükség- szerű pályamódosítást a kor által egyre szélesebben kínált bérmunkarendszerében. Ezzel a szabadsággal éltek Pálé, a hegyháti zsellérközség sváb építőmunkásai, s ezt használták ki Baranyában, Tolnában a német családok másod-har- madszülöttei, akik tehetős családi háttér esetén iparossá, tanult emberré, fuvarossá lettek, vagy szegényebb szituációban egyetlen kapával okoztak „földindulást” a különböző magyar és szerb falvakban. Ha a kortársak módján pálcát törnénk a magyar és délszláv szegénység lustasága és tehetetlensége felett, minden bizonnyal igaztalanok lennénk. Megítélésüknél mindig gondolnunk kell arra, hogy a nyugati jövevény a XIX. szá218
