Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)
Kiss Géza: Egy Dráva menti régió társadalmának változásai a fedualizmusból a kapitalizmusba vezető úton (Ormánság 1767-1867)
den Javakban - írják - és ... ő bírja azokat osztatlanul. Mi pedig. . . két Leány Gyermek az Atyai Gazdaságban fel nevelkedvén ruhátlanul Máté bátyánk által férjhez adattunk és az Anyai Hozomány Marha szaporodásábul Anna egy rúgott borjút, Erzsébet pedig egy rúgott csikót ajándékba nyertünk, egyebet semmit.”00 Az ormánsági nő helyzetének példákkal igazolt romlását az idézte elő, hogy az idők változása, az állattartás sorvadása, a dráguló élet egzisztenciájában támadta meg a nagycsaládi szervezetben élő birtokos jobbágyságot. Az pedig a termelés növeléséhez szükséges feltételek hiányában úgy igyekezett biztosítani a kiváltságok férfi népesség számára korábbi életmódját, hogy a népesség felét kitevő nőket szolgasorba taszította. A vásárolt feleség ugyanis a házi hierarchiában hátrább állt a férfi szolgáknál is, mert nemcsak kiszolgálta őket étellel-ital- lal, hanem állva nézte azt is, amíg megeszik az ő főztjét. Ügy tűnik tehát, mintha a nagycsalád volna a közös és általános oka a férfitársadalom megrekedésének és a nők (ebből következő) keserves sorsának. Ez azonban így nem állja meg a helyét, hiszen magunk bizonyítottuk, hogy a nagycsaládi szervezet csak a gazdag családoknál volt általános, a fél telkeseknél gyakori, a fertályosoknál pedig már csak véletlenszerű. Az ormánsági fer- tályosok azonban, bár csak a telkek jelentéktelen hányadát örökölték, mint az ősi családszervezet levált egységei, vitték magukkal hazulról a patriarchális gondolkodásmódot. Az ormánsági férfiak által a nőkkel szemben tanúsított magatartás tehát mindenképpen a fenti családmodell terméke! Ebben a világban a munkaerőnek vásárolt fiatal anya nyáron a mezei munka, télen a szűkebb családjának ruhát adó fonás-szövés miatt akkor is nehezen szánta volna rá magát a gyermekszülésre, ha történetesen nem őt terheli a gyermekek ruházása, nevelése, amely elől a férfi társadalom elzárkózott. A nagycsalád gazdasszonya, vagy a nukleáris családban élő fiatalasszony anyósa pedig, aki „csak” a háztartást vezette, minél több család élt együtt, annál több bajjal, és alig tudott több gondot fordítani a rábízott kicsinyekre, mint az udvar egyéb kétlábú apróságaira. Bizony teher volt neki is a gyermek. Nem volt hát nehezére, hogy a gyermekáldás megakadályozására tanítsa az agyonhajszolt menyecskéket, azok meg az esetek nagy részében szívesen hallgatták az „okos” tanácsot. Logikusnak tűnik számunkra az a feltételezés, hogy a születéskorlátozás a család általános élelmezési problémái mellett, talán a női társadalom válasza volt saját kiszolgáltatott helyzetére. Hamarosan pedig az egész közösség meg értette a modern családtervezők „igazságát”, hogy az életszínvonal tartását, növelését munka nélkül is el lehet érni, csak tudatosan és rendszeresen csökken- tani kell a fogyasztók számát. Igaza van tehát Andorka Rudolfnak, aki azt állítja, hogy az elszegényedés és születéskorlátozás alternatívája elé állított ormánsági család az utóbbit választotta. Ezt az ősinek mondható receptet használták azután a kapitalista kor parasztjai arra, hogy elkülönözések után maradt kis birtokaikat egyesítve javítsák életszínvonalukat.91 És itt lehetetlen nem idézni a magyar paraszti világ legjobb ismerőjét, Erdei Ferencet, aki nyomatékosan írja, hogy az egyke „ . . . egy lehetetlenné vált élethelyzetnek különleges társadalmi formaképzéssel való enyhítése”. Másik munkájában meg arra utal, hogy ezt a megoldást azok a parasztok vállalják, akiknek elegük volt a paraszti életből, de nem menekülnek, hanem „Megátalko- dottan megvetik lábukat és magát az életet tagadják meg.”93 212
