Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 15. (Kaposvár, 1984)
Szili Ferenc: Adatok a kaposvári 10. tüzérezred doni tragédiájához (1942-1943)
pedig egyoldalú bemutatása, egyfajta sommás igazságtalan ítélethez vezethet, amelynek súlyos morális következményei is lehetnek. Az alábbiakban közölteket naplótöredékekből állítottuk össze, hivatásos ás tartalékos katonatisztek írták azokat, közülük a legmagasabb rangú is csak századosi rendfokozattal rendelkezett. Nem voltak birtokában olyan bizalmas információknak, mint a vezérkari tisztek, ebből következően külpolitikai tájékozottságuk is alacsonyabb szintű volt. Katonai felkészültségük, műveltségük, világnézetük, jellembeli tulajdonságaik azonban olyan átlagos magatartást tükröznek, amelyek feltehetően a tisztikar egészére is jellemzőek lehettek. Neveltetésük következtében többségük nem látott messzebb a lövészárkoknál, a politikai kérdésekben pedig tájékozatlanok voltak. Közismert, hogy a külpolitikai tájékozatlanságnak figyelemreméltó történelmi hagyományai voltak Magyarországon. A kiegyezést követően a Monarchiában az állampolgári neveltetést tendenciózusan úgy irányították, hogy az elsődlegesen belpolitikai orientációjú volt. Az oktatás, a sajtó és általában a kommunikáció, e koncepció szolgálatában állott, minek következtében nemzedékek nőttek fél anélkül, hogy a nemzeti kérdéseket európai horizonton tudták volna elhelyezni. Ez a magatartás különösen jellemezte a hadsereget, annak hivatásos állományú tisztjeit és altisztjeit is.3 E negatív történelmi hagyományok az ellenforradalmi rendszer idején még fokozottabban kifejlődtek. A hadsereget az engedelmesség, az önálló politikai véleményalkotás hiánya, a szervilizmus és „totális” politikai vakság jellemezte. Mindezeket fi- gyelembevéve már érthetőbbé válik számunkra a nemzeti tragédia elkerülhetetlensége, mivel a kor szereplői és cselekvő részesei éppen felkészületlenségük következtében a válságból eleve nem találhatták meg a kivezető utat. A napló, megfelelő tanulságok levonásával pszichológiai szempontból is elemezhető. Nyilvánvalónak tűnik, hogy a tisztek többsége úgy indult el a második világháborúba, mintha hadgyakorlaton venne részt. Számunkra meglepő, hogy - kezdetben - az égő városokban és falvakban milyen közönyös magatartást tanúsítottak és nem vették észre a szovjet polgári lakosság szenvedéseit sem. Az antiszemitizmussal, az antibolsevizmussal, az irredentizmussal és a fasizmussal megmérgezett nemzedék döntő többsége a morális kérdésekre érzéketlenné vált. A naplót olvasva e tekintetben kétségkívül érzékelhetjük a tisztek etikai fejlődését is, amely azonban nem állt arányban az események tragikus alakulásával. A továbbiakban tanulságul szolgálhat a naplótöredékek és a hozzá tartozó iratok története is. A legmagasabb szintű katonai vezetést irritálta Jány 1943. január 24-én kiadott hadseregparanosa, amelyben felkoncolással és kivégzéssel fenyegette meg mindazokat, akik gyáván megfutamodtak.4 Idehaza már 1943 tavaszán „rehabilitálták” a 2. magyar hadsereget. Természetesen korántsem azzal a szándékkal, hogy a valós tényekből a megfelelő következtetést, és főképpen a tanulságot is levonják. Csupán lovagias ügynek tekintették e kérdést, mindenekelőtt a hadsereg és a tisztikar „becsületét” kívánták megvédeni. A hadszíntérről szerencsésen hazaérkező tisztek is válaszlépésre készültek. Kassay Albert ezredes volt ezredparancsnok 1943. december 4-én körlevélben szólította fel a kaposvári 10. könnyű tüzérezred - hajdan volt - tisztjeit, hogy az ezredtörténet megírásához küldjék el a Don-menti harcok történetével kapcsolatos dokumentumaikat, élményeikről és harctéri tapasztalataikról pedig küldjék meg írásbeli beszámolóikat. A beszámolók többségét a katonai események rész304