Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 15. (Kaposvár, 1984)
L. Nagy Zsuzsa: Kisiparosok és kiskereskedők Somogyban a két háború között
A kisiparosság Legelőször azt a kérdést kell feltennünk, kit tekinthetünk kisiparosnak, ha az iparos társadalom belső struktúráját kívánjuk pontosabban körvonalazni? A kérdésre nincs egyértelmű és minden kételyt eloszlató válasza a gazdaság-, a társadalom-, egészében a történetírásnak. Azok a vizsgálatok, amelyek nem a tulajdonos, tehát az iparos, hanem a vállalat, az üzem oldaláról közelítik meg a kérdést, és így látszólag egészen kézzelfogható és pontosan számbavehető tényezőkből indulhatnak ki (a segédszemélyzet nagysága, a gépesítés foka, a termelés volumene stb.), lezárt és általánosan elfogadott eredményre még nem jutottak. Az üzem- és vállalati statisztikák osztályozási kritériuma a segédszemélyzet nagysága maradt. A különböző szakírók azonban eltérő módon vélekednek arról, milyen ipari üzemet és ennek függvényében mit tekinthetünk kisiparnak, illetve kit kisiparosnak. Ráadásul a történetírót kötik a rendelkezésre álló adatok.6 Társadalomtörténeti szempontból a feltételek meghatározása még nehezebb és adatszerűén sokkal kevésbé megragadható, mert itt az életviszonyok, az életmód egész sor összetevőjét kellene statisztikai szinten bemutatni, ami túlnyomókig lehetetlen. A korszak három népszámlálása során az ipari keresők közül általában tízezer körül vallották magukat önállóaknak:7 Az ipari keresők foglalkozási viszony szerint Év Ipar Tulajdonképpeni ipar Önálló Házi és népipar Vándoripar 1920 21 222 20 281 9 562 877 64 1930 25 084 23 910 9 367 i 041 66 1941 25171 23 989 10 014 836 107 A tulajdonképpeni ipar keresőinek száma (akárcsak az ipar egészében) másféle mozgást mutat, mint az önállóké. A legjellemzőbb és legfeltűnőbb, hogy 1930-ra a tulajdonképpeni ipar keresőinek száma nagy mértékben emelkedett, míg az önállóké éppen ekkorra esett vissza. A keresők száma állandó emelkedésben van, az önállóké azonban ingadozik, ami mögött az iparos társadalom életének meglehetősen drasztikus változásai rejlenek: műhelynyitások, az önállóság feladása stb. A tulajdonképpeni ipar keresőinek 1920-ban 47,15%-át, 1930-ban 39,18%-át, 1941-ben 41,74%-át az önállók tették ki. Az arányok a mozgást és változást méginkább kiemelik s belőlük az is kitűnik, hogy bár 1941-re emelkedett az iparosok száma, arányuk mégsem érte el az 1920-as kirívóan magas arányt. E mögött azonban - mint szó lesz róla - egy alapjában véve pozitív fejlődési folyamat áll. Fel kell figyelni arra is, hogy a tulajdonképpeni ipar keresőinek igen nagy részét adják (tényleges számukat s arányukat tekintve is) az önállók. Ebből arra kell következtetni - s ezt a vállalati statisztikák teszik meggyőzővé -, hogy az önálló iparosok nagyobb része igen szerény keretek között működik. Az iparosok, az ipar különböző csoportjaiban működő önállók száma azonban magasabb, mint a fentebb közöltek, mert sokan mellékfoglalkozásként folytatták tevékenységüket: 1920-ban 3 317-en, 1930-ban 3 119-en.8 Ezeknek egy része a tulajdonképpeni iparban működik, így az ottani iparosok száma magasabb, mint amit korábban láttunk s jórészt kitölti a tulajdonképpeni ipar önállóinak és vállalatainak száma közötti különbséget. 246
