Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 15. (Kaposvár, 1984)
Kanyar József: Népoktatás Dél-Dunántúlon a két Ratio között (1777-1806)
41 A dunántúli megyék falvaiban és mezővárosaiban a tanítóellátottság aránya Fejér megyében volt a legkedvezőbb (134,24%), amelyet Komárom (109,95%) megye követ. Somogy megye a sorrendben csak a kilencedik helyet foglalta el (46,05%), maga mögött hagyván Vas (34,83%), Baranya (32,47%) és Zala (0,63%) megyéket. A 12 dunántúli megye 2548 falujának és 145 mezővárosának tanítóellátottsági aránya 53,32%-os volt, ez az arány azonban az aprófalvas Dunántúlon jóval kedvezőtlenebb volt, mint az Alföldön, ahol is csak 1184 volt a települések száma - a dunántúli települések 43,96%-a -, s e nagyhatárú településeken a tanítóellátottság aránya így 70,69%-osnak volt mondható. Az egy tanítóra jutó lélek- és gyermekszám tekintetében a Dunántúlon az elsőbbség Veszprém megyéé volt (465,54, illetve 213,97), a második hely Fejér megyéé (785,45), illetve Győr megyéé (271,45), a harmadik hely pedig Győr megyéé (849,53), illetve Fejér megyéé (276,95). Somogy megye az egy tanítóra jutó lélekszám tekintetében az ötödik (863,68), az egy tanítóra jutó gyermekszám tekintetében pedig a nyolcadik helyet (353,10) mondhatta magáénak Dunántúlon, maga mögé szorítva Moson (1054,78), Tolna (1063,78), Zala (1180,13) és Baranya megyéket (1254,54). Hazai népoktatástörténetünkben - a gazdasági és társadalmi okokkal jól magyarázhatóan - kivételes helye van Dunántúlnak, az átlagot jelentősen meghaladó kulturális mutatószámainak következtében, noha jelentős eltérések mutatkoznak a régió alrégiói között. Dunántúl helyzete - Benda Kálmán szerint is - jobb volt az ország átlagánál, „amennyiben - 1769-ben - országosan egy falura 0,47 tanító esett, a Dunántúlra pedig 0,52”. Ezen belül Dél-Dunántúlon a sok százfalvas településszerkezetű Baranyában, Somogybán és Zalában ugyancsak más volt a helyzet (Zala megye 539 falujára csak 149 tanító esett, falvanként 0,27, de Baranyában is minden három faluból 2 iskola nélküli volt!), mint a ritkább, de népesebb településű Tolnában.33 Az iskolázottság mértékének azonban sem a vallási, sem a nemzetiségi hovatartozás volt döntő kritériuma - ugyancsak Benda kutatásai szerint -, hanem a földrajzi elhelyezkedés. „Az iskolahálózat ott erősödik meg s az alfabetiz- mus is ott emelkedik, ahol - a nagy közlekedési utak mentén - a parasztság bekapcsolódik az árutermelésbe, piacra jár, kupeckedik, ad és vesz, amihez már tudni kell írni és olvasni, meg számolni. Nem véletlen tehát, hogy a Bécshez közel eső területek (Sopron, Moson), meg a Duna mente (Komárom, Győr, Esztergom és nyilván Pest megye) ugrik ki a statisztika alapján, itt volt a legfejlettebb az árutermelés és a kereskedés. Zalában és Somogybán a paraszt ugyan mire is használta volna hagyományos, elzárt földműves, vagy pásztor életformájában az írás-olvasást.”34 Jóllehet a dunántúli népiskolázás kedvezőbb helyzete a későbbi évtizedek múltán is megmaradt hazánkban, alapvető meghatározójaként - szinte - az egy évszázaddal későbbi népiskolai állapotoknak is. Sőt! 1864-65-ben Somogybán még mindig 1015 főre jutott egy iskola, ami - bizonyos tekintetben - talán kedvezőtlenebbnek volt mondható, mint a XVIII. század utolsó harmadának az aránya. Elvként megjegyezhetjük, hogy a tanítóellátottságot a gyermekszámon is lehet mérni s nemcsak helységenként. Végül is a nagyhatárú és nagy népességű Fejér megyei helységek viszonyai teljesen mások voltak, mint az aprófalvas Zala 209
