Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 15. (Kaposvár, 1984)

Kanyar József: Népoktatás Dél-Dunántúlon a két Ratio között (1777-1806)

Az Instrukció legnagyobb érdeme végül is azoknak a kötelező érvényű normáknak a rögzítése volt, amelyek nemcsak alapvetőknek, hanem előremutatóknak is bizonyultak hazai népiskolázás-történetünkben. E normák között elsőként írta elő az Instrukció, hogy azokon a helyeken kell népiskolákat létrehozni, amelyekben maguk az egyházak is anyakönyveket vezetnek, vagy olyan településeken is, ahol - félórás körzetben - legalább 100 iskolaköteles gyermek él. Kisebb helyeken és kevesebb tanulólétszám esetében pedig ott, ahol a távolságok és a természeti körülmények (hegyek, mocsarak, folyók stb.) miatt nehezen voltak megkö- zelíthetőek az anyaegyházi iskolák.

E jogszabály fogalmazta meg a népiskolák felügyeletét is: a lelkipásztorok tisztének tartva azt elsőként, vagy — több felekezet esetében — valamelyik uradalmi tisztre, illetve a falu egyik értelmes emberére bízva azt. A népiskolai felügyelet mellett az iskolagondnoki (Schulvater, kurátor) feladatkör meghatározását is a jogszabály végezte el.

Az Instrukció a néptanítók számát az iskolakötelesek számától tette függővé. Minden ioo iskolaköteles gyermek után egyet, ioo-on felüli tanulólétszám esetében pedig segédtanítót kellett fogadni az iskolafenntartóknak. Mindez igen jelentős előrelépés lett volna a korszakban, hiszen a régióban is mindössze har- maRa-negyede volt a tanítók száma a szükségesnek. Dunaföldváron 1789-ben 900 volt a tankötelesek száma, a tanítóké mindössze csak 4. Tolnán is csak 1 tanító működött, jóllehet tanköteleseinek a száma 499 volt.24

De nemcsak az iskolaszervezetre vonatkozó normatívumok foglaltak helyet az Instrukcióban, hanem azok az iskolatermi és felszereltségi paraméterek is, amelyek az iskola egészséges helyre - lehetőleg a település centrumába - való építését írták úgy elő, hogy minden 100 tanuló számára egy-egy 16 négyzetöles (55-56 négyzetméter) tantermet kell építeni, nagy és világos ablakokkal és belső eszközbeli felszereltséggel (iskolapadok, katedrák, szekrények, táblák stb.). Az építési szabályok a mesterházak normáit is előírták (a lakószobák, a konyha, a kamra, a pince, két tehén elhelyezésére alkalmas istálló méreteit), de előírták a segédtanítók részére is a különszobák biztosítását.

Természetszerűleg aligha kerülhette meg a jogszabály a tanítói fizetések minimumának a meghatározását: mezővárosokban legalább 150 (segédtanítóknál 80), falvakban pedig 120 (segédtanítóknál 60) forint összegben, amelynek egy- harmada volt a készpénzben fizetendő, kétharmada pedig - négy részletben kiszolgáltatandó - természetbeniekben. A tanulópénz szedését tilalmazta a jogszabály, mindössze a tehetősebb szülőknek kellett gyermekeik után 2-2 forintot fizetni a községi elöljáróságoknak.

A kor színvonalánál jóval előbbre mutató jogszabályok a vegyes iskolákban a felekezetek szerint alkalmazandó tanítók s iskolafelügyelet kérdését is részletesen szabályozta. A pedagógusok minősítésével egyetemben előírta a tanítóképzést a tankerületi mintaiskolában, a tanítóalkalmazás és elbocsátás feltételeit, az idős tanítók nyugdíjazásának a körülményeit is (a nyugdíj a mezővárosokban nem lehet több mint 40, a falvakban pedig 25 forint).

Az iskolaellenőrzéseket nyomatékkai hangsúlyozó Instrukció rendelkezéseinek aligha tehettek eleget a vizitátorok - különösképp a kaposvári népiskolai vizitátor, akinek Somogy és Tolna megyei körzetéből 300-350 népiskolát kellett volna - évente - ellenőriznie. A jelentések határozottan tiltották a tanítók lekezelését (tanító úrnak szólítsák őket!), s a lelkészeknek való kiszolgáltatottsá202