Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 15. (Kaposvár, 1984)
Knézy Judit: Somogy 18. századi táplálkozástörténetéről
fel, majd a kukoricát. A hajdina a gabona és a kukorica mellett fizetési eszköz is volt (papok, tanítók, uradalmi alkalmazottak). Kevesebbet tudunk a köles szerepéről, az erre vonatkozó adatok a legesetlegesebbek. Pl. felbukkan 1763-ban Nagybajom és Kutas vitájában: a „Terem hegye nevezetű divertikulumban” a nagybajomiak lekaszálták a kutasiak 15 holdnyi köles vetését.14 A XVIII. század elején a kaposvári vásáron csak a fő gabonafélék szerepeltek, így „egy kil'a tiszta búza” vámja 3 dénár, egy kila rozsé 2, egy kila árpáé i 1/2, egy kila zabé 1 dénár.15 A későbbi limitációk egyre differenciáltabban követték a kínálatra szánt áruk sokféleségét. Az 1759. évi protocollum pékek áruinak meghatározásával nem foglalkozott. Egy 1772-es termékmeghatározásban: i font fehér kenyér 6 és 1 font fekete kenyér 3 dénárral szerepel. A legrészletesebb egy 1813-ból való jegyzék liszt és péktermék készlete: „négylatos mont zsemle 1 xr hét latos közönséges zsemle 1 xr fekete kenyérnek funtya 2 1/2 xr fehér kenyérnek funtya 3 1/2 xr egy itze montt liszt 8 xr zsemle lisztnek itzéje 5 xr fehér kenyér lisztnek funtya 4 xr fekete kenyér lisztnek funtya 3 xr dara kása 10 xr köles és hajdina kása itzéje 10 xr”16 A pékárukat a falusiak nemigen (kisnemesek, iparosok sem) vásárolták, hiszen házi kenyérsütés volt. Egy kisnemesi háztartásban 1762-ben pl. a következő kenyérsütő eszközök voltak: „életes láda”, kétféle sűrűségű szita, „gyúródeszka, nagyméretű sütőteknő 3 db, kisebb sütőteknő 3 db”.17 Egy mernyei csizmadia háztartásában 1805-ben előfordult: „rongyos szita, 7 db szakasztó véka, 1 db kis deszka, 1 kis teknő, 1 sütőlapát, 1 db kicsiny lisztes véndel”.18 Ezekhez hozzá kell számítani a konyha részét képező kemencét is. A több napi járóföldre eső vásárokban, de piacokon is előfordult, hogy az egyébként házikenyéren élők is vásároltak cipót, kenyeret. Az 1810-es évek elején pl. a veszprémi vásárban rozskenyeret árultak a környékbeli nők, portékájukat fejükön kosárban hozták. Az útleíró szerint a rozskenyér „ezen a vidéken piaci áru és boltban ritkán látható”.19 Somogybán is szereplői a vásároknak az 1820-30-as években a „kenyér”-, „kalács”- és „cipósütők”, s a hozott áru mennyiségét tekintve kik „gyalog” vagy kosárral”, mások „kocsival” érkeztek és eszerint fizettek.20 A fonott vagy másként kimódolt, díszített kalács vagy ünnepi kenyér készítése igen régi lehet a Dél-Dunántúlon. Pl. 1635-ben kelt megegyezés szerint a Zala megyei Dörgicse környékén levő Kisfalud puszta lakói a tizeden felül ses- sióként 25 dénárt, egy kappant és „ősi szokás szerint egy fonott kalácsot” kötelesek adni földesuruknak.21 A kenyér adása volt általánosabb a XVI. században - pl. a szenyéri uradalom községei bizonyos alkalmakkor - többek között kenyérrel is adóztak földesuruknak (karácsony, húsvét, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén), a Holládtykoson extraneus birtokos lakosok viszont kalácsot adtak: „három kerek kenyeret, közönségesen kalácsot” (wlugo kalach).22 Ez a kitétel arra utalhat, hogy a földesúrnak finomabb kenyeret kellett adniok, mint amit 139
