Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 15. (Kaposvár, 1984)
Knézy Judit: Somogy 18. századi táplálkozástörténetéről
kés részadatokkal szolgáltak nyomtatásban megjelent munkák (útleírás, hely- és gazdaságtörténeti, néprajzi cikkek) és néhány régi kézirat (Historia domus, egyházak számadáskönyvei). Az így nyert kép mozaikszerű és sok benne a feltételezés. A XIX. század végére, a XX. század első felére vonatkozó - bőségesebben rendelkezésre álló - táplálkozási adatok értékelésénél is szükséges a szabadparaszti gazdálkodást megelőző 100-150 év anyagának megközelítőleges ismerete. Lehetővé teszi egyes jelenségek korának megállapítását az újabb és régebbi vonások különválasztását, a hagyományos és az újításként beépülő nyersanyagok, technikák szétválasztását egy meghatározott időszakban. Lehetne még szaporítani a felhasznált források körét, de ezek is csak további részadatokat hozhatnak. Ami országosan igaz, Somogybán is érvényes, hogy a főnemesség életmódja, kultúrája a XVIII. század elejétől teljességgel eltávolodott a többi társadalmi osztályétól, rétegétől. Anyagi alapjait e különválásnak a majorsági gazdálkodás kiterjesztése révén lehetővé vált felhamozódás teremtette meg, de táplálták különféle európai divatáramlatok is. A változás először a gazdálkodás terén a korszakban haladónak számító, de a korábbi földhasználati rendszerbe idegen testként ékelődő földesúri magánbirtokok egyre erőteljesebb terjeszkedésével történt a főnemesség és azon rétegek között, amelyeknek gazdasági ereje és jogi korlátái e modernizálást nem tették lehetővé. A helyzetet nehezítette Magyarország gyarmati sorba süllyesztése és az a tény, hogy a Rákóczi szabadság- harc leverése után kialakult új arisztokrácia részben idegen eredetű volt. Aki pedig magyar származású, az is azzal kívánta bizonyítani a Habsburg ház iránti lojalitását, hogy életéből elhagyta, kiküszöbölte a magyarnak tekinthető vonásokat. Külföldi divatáramlatok érvényesültek a kastélyépítkezésben, bútorzatban, ruházatban, a táplálkozásban, vendéglátási szokásaikban, érintkezési formáikban. A változások sokkal lassabban, áttételekkel, archaikus, sőt anakronisztikus elemek konzerválásával együtt következtek be a többi társadalmi rétegnél. Pl. Somogy megyében az 1720-30-as évektől kezdődően sorra épültek a rangos, emeletes főnemesi kastélyok és kúriák fényűzőbb és valamivel egyszerűbb kivitelben.7 A középnemesség nem tudta hamarosan követni ezt az építkezési kedvet. A jobbágyok még kevésbé; lakó- és gazdasági épületeik többszáz éves hagyományt voltak kénytelenek követni. Lakóházuk beosztása, elrendezése, tüzelőberendezése olyan még a XVIII. század folyamán is, amilyen a késő középkorban az ország központi területein általánosan elterjedt. Sőt e háztípus egyes dél-dunántúli területeken egészen a XIX. század második feléig alig módosult változataiban maradt fenn.8 A parasztélet kutatója szemében ebben a korszakban kevésbé érdekes a korábbi életformájától gyökeresen eltávolodó főnemességre vonatkozó adatok feltárása. Inkább figyelemre méltó a hagyományokhoz jobban kötődő többi réteg: a közép- és kisnemesek, iparosok, kereskedők, falusi értelmiségiek, jobbágyok, zsellérek vizsgálata. Bár korábban is megvoltak a rendi társadalom által szabályozott különbségek, de a különböző gazdasági szinten élők között létrejött a kulturális és egyéb javaknak jótékony áramlása iparosok, specialisták, háziiparosok, cselédek, diákok közvetítésével. A kölcsönhatások, átvételek köre leszűkült. Jelentős polgárság hiányában Magyarországon - de a várostalan Somogybán még inkább - a XVIII. században és később is a közép- és kisnemesség képezte azt az ideált, 136
