Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 14. (Kaposvár, 1983)

Szili Ferenc: Dél-Dunántúl cukorrépa-termesztése és a Kaposvári Cukorgyár (1944-1948) (Ötödik rész.)

lők számszerű növekedésével a termelési eredmények ugyanis nem javultak az igényeknek megfelelően, mármint a kat. holdankénti átlagtermés és a répa minősége tekintetében. Valamennyi cukorgyár kényszerhelyzetben volt és alkalmazkodniuk kellett a számukra korántsem optimális feltételekhez. A szerződtetések nehézségeit adatszerűen is igazolhatjuk az általunk vizsgált megyékben. Egy 1945. szept. 7-i kimutatás szerint a cukorrépa az 1944-45. évi vetésterülethez viszonyítva Baranyában 13%-ra, Tolna megyében 83%-ra, Somogy megyében pedig 72%ra csökkent.

12 Közismert, hogy Somogy megye volt a Kaposvári Cukorgyár bázisterülete, mindig innen szállították a legtöbb és a minőségileg is a legjobb cukorrépát. A háborús veszteség azonban éppen ezt a megyét súlytotta leginkább, a növénytermesztés katasztrofális veszteséget szenvedett, és „a megye igaerejének" 54%-a is elpusztult.

V3 A megye legtermékenyebb területein a háború végeztével még közel 20000 kat. holdnyi aknamező terült el.

14 A földreform következtében pedig a gyár elvesztette a béruradalmát is. 1945-ben több helyről is jelentették a gyári megbízottak, hogy a répát a sertésekkel etették meg, sok helyütt pedig az élelem nélkül maradt lakosság azt étkezési célokra használta fel. Több községben a répát ismeretlen tettesek kiszedték és ellopták, részben cukrot főztek belőle, mivel az a hiánycikkek közé tartozott, de a répát állati takarmányozásra is felhasználták. 1946 nyarán pl. a Tolna megyei Szakály községből jelentették, hogy ,,35 gazda jött panaszkodni, hogy erősen lopják a cukorrépáját".

15 A cukorrépa-termesztés szervezése tekintetében is voltak hiányosságok, 1946-ban egész Baranyában, de Tolnában is kifogásolták a termelők, hogy a répamag kiosztása még március végén sem történt meg. így többen arra következtettek, hogy a gyár nem tud répamagot küldeni és „a cukorrépa részére előkészített földekre más veteményeket kell vetnlök".

10 A termelők félelme e tekintetben nem is volt alaptalan, ugyanis a répamag krónikus hiánya a háború utáni években mind jobban érződött, a cukorgyárak a termelők igényeit egyre kevésbé tudták kielégíteni. A Kaposvári Cukorgyár is hasonló gondokkal küszködött, 1946-ban a somogyi termelőket répamaggal még valahogy csak el tudta látni, de Baranyában és Tolnában a termelők által igényelt 482 q, illetve 500 q répamagot már nem tudta előteremteni.

17 Az USA-ból importált répamagból ugyanis nem lehetett kielégíteni a cukorgyárak igényeit. 1946-ban és 1947-ben a sváb kitelepítés a cukorrépa-termesztés tekintetében is pótolhatatlan károkat okozott, éppen a legtermékenyebb dunántúli megyékben.

18 A COSZ előre érezve a veszélyhelyzetet, az Országos Földbirtokrendező Tanácsnál a sváb kitelepítések által várható károk orvoslását kérte. Álláspontja szerint a legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha az elhagyott répaterületek további művelését a cukorgyárak adnák ki a szomszédos gazdaságoknak, vagy esetleg részes munkásoknak, megfelelő cukorjuttatás ellenében. A Kaposvári Cukorgyárat a sváb kitelepítés fokozottabban érintette, mivel a kitelepítettek aránya Délkelet-Dunántúl megyéiben, de Bács-Bodrog megyében is jóval meghaladta az országos átlagot. Bácskában 1946-ban a kitelepített svábok 772,30 kat. hold cukorrépára szerződtek. Pattantyús igazgatóhelyettes egy évvel később - ellenőrző útja során - hasonló gondokról számolt be Dombóvár, Szászvár, Bonyhád körzetéből, ahol Mágocs és Bikal községeket katonasággal és rendőrségi kordonnal vonták körül, „és a svábok összetelepítését, valamint a szlovákiai magyarok betelepítését végezték".

19 A fenti községekben a