Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 14. (Kaposvár, 1983)
Tilkovszky Lóránt: Egy el nem hangzott Bajcsy-Zsilinszky-beszéd
uniós alap, tehát egy szélesebb kompromisszum felé s azt 1867-ben, a kiegyezési törvényben meg is valósította. Szembekerült tehát Kossuth Lajossal, de sem a kiegyezési törvényben, sem a maga nagyobb engedékenységének megokolása során soha ki nem ejtette száján a német-magyar sorsközösség gondolatát. Egész magatartásának és kiegyezési művének nincs is más magyarázata, mint hogy úgy érezte: a nemzet erőitől nem telik több, a reálunió keserű labdacsát le kell nyelni. De aztán tovább építeni a magyar államot a 67-es szilárd alapon - a 48-as teljesség felé. És ha mindehhez hozzáveszem azt, amit Deák és Andrássy külpolitikájáról, az osztrák-magyar-német kettős szövetségről és az osztrák-magyar-német-olasz hármasszövetségről, e hármasszövetség későbbi belső elváltozásáról elmondottam: azt hiszem, egyben öszszefoglaltam a magyar-német viszony történelmi alakulását is, szinte napjainkig. Most már legfeljebb csak a legutóbbi évek fejleményei következhetnek. Németország és a magyar revízió Magyarország szoros baráti kapcsolatban először Olaszországgal, aztán Németországgal, természetszerűleg jóakaratát élvezte a tengelyhatalmaknak Csehszlovákia és Nagyrománia széttörése során. A higgadt és józan magyar szemlélet azonban itt sem hagyhat figyelmen kívül két lényeges dolgot: az egyik az, hogy a harmadik birodalom megszállván és elfoglalván, protektorátusként bekebelezvén Csehországot, 23 a minimális barátság tényeként nyugodott bele és segédkezett abban, hogy visszakapjuk a Trianonban elcsatolt Felvidék magyarlakta területeit 2 '* és tűrte, hogy a magunk erejével visszafoglaljuk a Kárpátalját, 2 "' viszont akként döntött a román-magyar vitában, hogy nyugatról-keletre kettészelte az ezer év alatt soha egységében meg nem bontott Erdélyt, s annak északi részét, a néprajzilag magyarabbat és gazdaságilag szegényebbet Magyarországnak ítélte oda, Olaszországgal karöltve, a magyar kormány döntőbíráskodásra szóló fölkérésére. 26 Nos, a „német-magyar sorsközösség" ennél nyilván többet igényelhetett volna magyar részről. A német-magyar sorsközösséggcl nehéz összeegyeztetni azt, hogy ami történelmileg minket illet s amit katonailag könnyűszerrel tudtunk volna visszaszerezni a magunk erejével, az igazi Felvidék, az északi Kárpátok gerince, melynek birtoka nélkül a magyar állam a levegőben lóg, maga védelmére, de annak a nagy európai elvnek, a Dunavölgyc önállóságának védelmezésérc is képtelen: továbbra is a Szent Korona birtokán kívül rekedjen. 27 És épp így nehéz összeegyeztetni a német-magyar sorsközösséggel azt a salamoni ítéletet, mely kettéhasította Erdélyt s legjobb esetben is egy 40%-os magyar és 60%-os román megoldást hozott, Románia sokszoros árulásai, mindenkit elárulásai 28 után és a mi magyar sztoikus, sokszor húsunkba vágó hűségünk jutalmaként. Ha igazi történelmi valóság az a bizonyos német-magyar sorsközösség, akkor a kisantant szétrobbantása után a magyar történelmi gondolatnak kellett volna érvényre jutnia mind a Felvidék kérdésében, mind Erdély teljes visszafoglalásában. Hiszen nem arról volt szó, s erről nem is lehetett szó, hogy ajándékul kapjunk valamit vissza, hanem hogy módunk legyen a magunk erejével visszaszerezni azt, ami a mienk és aminek magyar birtoka nemcsak azért fontos, hogy teljessé kerekedjen legalább északon és keleten Szent István birodalma, hanem azért is, mert a mi bátorságunk, erőnk és ezeréves gyakorlatunk, a más népekkel való emberséges bánásmódunk sokszázados beidegzettségei nélkül és a magyarság középponti erejének érvényesítése nélkül: halott gondolat a Dunavölgyének önállósága. A német-magyar sorsközösség pedig csak azt jelenthetné, hogy a történelmi Magyarország a történelmi ?iémet birodalom mellett. Nem többet, de nem is kevesebbet. Ha a két birodalmi eszményt nem lehet ekként mindkét irányban tökéletesen öszszeegyeztetni, akkor senki magyar államférfinak és semmi magyar nemzedéknek nincs joga ahhoz, hogy a német-magyar sorsközösség gondolatát ünnepelje. S mert ez a helyzet, és ez a helyzet ezer esztendő óta, azért a mai nemzedék sem hagyhatja cserben a történelmileg megrögződött és beidegződött magyar-német barátság, együttműködés, együttélés egyetlen józan és mindkét részről őszinte formáját: a kompromisszumot. Megújul egy ballépés? Itt vissza is kanyarodtam az eredeti hármasszövetsegig, amely egy ilyen őszinte és becsületes kompromisszum volt, amelynek kereteiben, ha kissé szűkösen is, de még élhetett es működhetett, Andrássy művére tekintve azt is mondhatnánk, hogy szinte szárnyalhatott is a magyar történelmi gondolat és külön külpolitikai szellem, érdek. De legszentebb meggyő-
