Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 14. (Kaposvár, 1983)

Tilkovszky Lóránt: Egy el nem hangzott Bajcsy-Zsilinszky-beszéd

új császár máris megindította s utódai híven folytatták, a szüntelen intrikát Magyarország ellen, a magyar hatalom gyöngítésére, a magyar trón alattomos megszerzésére és Magyarország beolvasztására birodalmukba. Nem javult ez a német-magyar viszony lényegében sem az Anjouk, sem a Hunyadiak alatt. Pedig Mátyás király egy egész életen át kereste, sőt hajszolta valaminő „német-magyar sorsközösség" kialakulását, a közös török veszedelem ellen. Végül mégsem tudott másként békét szerezni országának nyugati határán, mint hogy kereken 450 esztendővel Szent István után, ő is elfoglalta Bécset, igaz, a nagyobb biztonság kedvéért be is ült a Burgba. De egész életére és európai jelentőségű pályájára, annak minden sikere és ragyogása mellett is, sötét árnyékot borított ez az évtizedes huzakodása Frigyes császárral. Mert emiatt nem tudta teljes erővel folytatni és betetőzni atyjának, János kormányzónak, nagy művét, a magyar birodalom és a balkáni szövetséges népek önvédelmét, a már-már a Dunáig nyomuló ozmán világhatalommal szemben. Vagy talán Mohácsnál jelentkezett ez a német-magyar sorsközösség? Hacsak - egy kis keserű iróniával szólva - abban nem, hogy a szegény, gyarló II. Lajos németesen elnehezedett fegyverzetű és mozgású magyar seregét Ibrahim basa fölényes keleti hadvezető lángelméje az ősi magyar hadakozás módszereivel kaszaboltatta le. És csak még keserűbbre húzódhat a magyar ember szája, ha a Mohács után történtekről emlékezik. Lehet józanul és igazságosan, tárgyilagosan a német-magyar sorsközösség korszakának nevezni e négyszáz esztendős keserves és véres küzdelmeinket habsburgi uralkodóinkkal, Bécs elnyomó és germanizáló törekvéseivel? Talán Bocskai, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György fölkelései és szabadságharcai voltak e sorsközösség megnyilvánulásai? Vagy ama rettenetes magyarirtás a Bocskai fölkelését megelőző erdélyi rémuralom alatt, melynek szörnyűségei a sokáig és makacsul „németpárti" Bocskai Istvánt valósággal belekényszerítették a nemzeti fölkelésbe? Vagy az a magyarpusztító bécsi politika, amely aktagyártó és felhőtologató tehetségtelen vagy elméleti tudós papirosstratégákat állított a török ellen küzdő magyar seregek élére, mikor egy Zrínyi Miklósban hatalmas hadvezető lángész követelte a maga számára a magyar katonai vezetést? A „labanc" Zrínyi Miklós vallomása Amikor Zrínyi halhatatlan Áfiumát írta, 1660-61-ben, még csak másfél évtized telt cl I. Rákóczi György linzi békekötése óta. És íme Pázmány Péter neveltje, a bécsi királlyal való kibékülésnek rendíthetetlen híve és politikusa, Bethlen Gábor szigorú kárhoztatója, semmiesetre sem kuruc és keleti beállítottságú magyar szellem, Zrínyi Miklós így ír az Áfiumban a „német-magyar sorsközösségéről: - Német a másik szomszédunk. Ki kell itt választanunk a többitül a mi kegyelmes urunkat királyunkat, a ki kétség nélkül minden igyekeztével azon vagyon, hogy minket mint sajátját oltalmazzon . . . Hanem szóljunk in genere az német nemzetrül és az imperiumrul. Azért azt tudjuk-e, hogy a német nemzet maga veszedelmével megcserélje a békességet és boldogságot, melyben otthon vagyon? azt tudjuk-e, hogy a magyar névnek oly obligatussa, hogy egy ilyen nagy bestiával, mint a török, kockára vesse a maga securitását? hogy elfelejtette a régi hunnusoknak Attilával és azután is más magyaroknak Németországban való rablását és pusztítását? hogy kévánja a magyaroknak ismég oly talpra állását, a kitül azután is tartani kelljen? ... És ha szintén ad is segítséget, az mint elhiszem hogy ad is valamit, hogy az vagy derekas legyen, vagy continuálandó, hogy az elegendendő lészen megmaradásunkra, hogy az a mi nehézségünk nélkül lészen, hogy az ha nyér mit, magának ne akarja tartani azt, hogy az in tempore legyen, a kit rákháton mondanak a magyarok hogy jár: alig hihetem.

14 Majd így jellemzi Zrínyi azt a segítséget, amit Magyarország Ausztriától, illetőleg a német-római birodalomtól kapott a török ellen: - . . . forgassuk fel a históriákat és megtaláljuk, hogy jóllehet magyar is sok helyen botlott a vitézségben és sokszor rosszul cselekedett, mindazonáltal a derekas veszedelmek az idegenektül estek; holott avagy nem érzették úgy nyavalyánkat, avagy a kéntelenség nem erőltette őket a szerencséltetésre, mint a magyart. Mert akinek nem borja, nem nyalja, és a magyar nemzet a Magyarországgal egyenlő természetet visel: valaki idegén jön belé, avagy nem tud, avagy nincs szerencséje az operáláshoz. Menjünk példákra: és bár csak Mátyás király halála után való históriát rumináljuk, meglátjuk, hogy Felsi Lénárd, Roggendorff, Joachim Brandenburgi