Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 14. (Kaposvár, 1983)

Tilkovszky Lóránt: Egy el nem hangzott Bajcsy-Zsilinszky-beszéd

Így tanította meg Szent István a maga hivatásbeli utódait, az árpádi magyar királyokat és a maga nemzetét a nagy leckére: megmaradni magyarnak, a középső Dunavölgye urának és vállalni a legmagasabbrendű kereszténységgel és a legmagasabbrendíi európaisággal való szentistváni kötés minden kockázatát és minden áldozatát. Teljesen hamis és a valóságot gyökereiben kiforgató történetszemlélet az, amely a mi nemzetünket valaminő nyugati csatlósszerepre szeretné kárhoztatni. Fölöttünk a magunk önvédelmén felül három nagy cél lebeg Szent István óta: a középső Dunavölgyének politikai és katonai önállósága egy magyar birodalom szerkezetében és keretében, egy tisztelt és ronthatatlan igaz kereszténység, a legmagasabbrendű, szellemiekben és erkölcsiekben, amit a kor ki tud termelni, és 'az a virtuális

10 Európa, az emberségnek, lelki előkelőségnek az a felsőbbrendű mértéke, mely egyetlen nép lelkületével sem lehet közelebbi és természetesebb rokonságban, mint a magyarságéval. Ez a hármas törvény vonul végig a mi véres és dicsőséges történelmünkön. Szent István jobbja évszázadokat és évszázadok tévelygéseit áthidalva mutatja számunkra az igazi utat: megmaradni magyarnak, kereszténynek és európainak. Szent István csodálatos politikai géniusza

11 megérezte, hogy a magyar birodalom, a középső Dunavölgye politikai önállósága és döntő szerepe Közép-Európa életében és egész Európa helyes és értelmes belső rendje érdekében, nélkülözhetetlen és döntő tényező. De a magyarság aránylagos szerény lélekszáma révén nem tölthető be ez a szerepe, csak az egyetemes kereszténységnek és a virtuális Európának jóváhagyásával és segítségével. Bizonyos, hogy Szent István ezért a nagy célért kereste Európaszcrte a népszerűséget, c nagy cél érdekében vállalta a feladatot, hogy népét is népszerűvé, nélkülözhetetlenné tegye a nagy európai közösségben. Szent István látta meg több mint 900 esztendővel ezelőtt, hogy a magyar középeurópai hivatást csak általános és egyetemes európai jóváhagyással és erkölcsi segítséggel lehet betölteni. A nagy politikai alkotó lángelme biztos ítéletével látta meg, hogy az aránylag nem nagy számú magyarság csak akkor tudja magát fönntartani és államát biztosítani, ha különb tud maradni másoknál. Ha változatlanul meg tudja tartani azt a politikai és katonai felsőbbséget, mely évszázadok indogermán népcinek tehetségtelen tolongása és értelmetlen marakodása után végre a magyar lovasok kezére adta a középső Dunavölgyét. El sem képzelhető, hogy Szent István géniuszának évszázadokra szóló sugallata, bíztatása, II. Konrád hatalmas birodalmi seregének iszonyú elhatározással és erővel való megsemmisítése, Bécs elfoglalása nélkül utódai meg tudtak volna birkózni II. Konrád után III. és IV. Henrik keleti „Drang"-jával

12 és óriási erőforrásaival. S ha eszmeileg nézzük a dolgokat, azt kell mondjuk, az az iszonyú erejű „Szent Jobb", mely megsemmisítette II. Konrád seregét, vezette diadalra utódai, I. Endre, I. Béla, I. Géza, Szent László, Kálmán király seregeit és örökítette meg a középső Dunavölgyében a magyar uralmat. A német-magyar viszony történelmi megvilágításban És itt elérkeztem t. Ház, felszólalásom legkényesebb pontjához: a német-magyar viszony megvizsgálásához, kissé történelmi távlatból. Elöljáróban szeretném lerögzíteni, hogy miben látom én a leglényegesebb és legdöntőbb jelentőségű elvi különbséget Szent István és pogány elődjei külpolitikájában. Mondhatnám, az egyetlen különbséget. Abban az éles választóvonalban, amelyen innen a nagy király kiformálta és örökletessé tette Magyarország kifejezetten védekező és mindig csak önvédő magatartását, szemben a pogány ősök nyugati és déli Európát dúló és sanyargató módszereivel. A legtámadóbb szellemű európai nemzet számára egy csupán önvédelemre berendezkedő és közben Európával világszemléletilcg is megbékélt birodalmat hagyott. Évszázadokra előrelátó csodálatos lángelméje megérezte és lemérte, hogy a magyarságtól minden harciassága és katonai tehetsége, erényei mellett is egy ilyen nagyhivatású és terjedelmében sem kicsiny birodalomnak csupán önvédelmére telhet. István kán utódai és a magyar évszázadok semmi szentistváni útmutatást nem tartottak be pontosabban, mint ezt. Soha Magyarország e 900 év alatt, Szent István óta, támadó hadjáratot nem viselt egyetlen szomszédja ellen sem, - hacsak önvédelemből nem, mint Hunyadi János a Duna felé hömpölygő ozmán -török áradattal szemben, vagy Mátyás király gonosz, alattomos és megbékíthetetlen ellensége, III. Frigyes császár eilen. A magyar harci erények Szent István óta mindig csak a védekezésben tündököltek, de így is tündököltek és el nem halványultak. A szentistváni birodalom e szinte évezredesen konzerválódott hagyományos békeszeretete mégsem volt elég