Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 14. (Kaposvár, 1983)

Tilkovszky Lóránt: Egy el nem hangzott Bajcsy-Zsilinszky-beszéd

Nincs helyünk arra, hogy e terjedelmes szöveg rövid bevezetéssel és néhány magyarázó jegyzettel ellátott, a fejtegetésekben előadott történelmi tények, szereplők és események ismeretét általánosságban feltételező hív közlésén túl részletes ideológia-kritikai elemzést végezzünk. Az el nem hangzott beszéd nyilvánosságra hozatala a Bajcsy-Zsilinszky kutatók számára lehetőséget és ösztönzést adhat e feladathoz. Ezúttal csupán arra szorítkozunk, hogy e fontos BajcsyZsilinszky dokumentumot ne csak a korábban írt, de későbben, 1941 tavaszán megjelent szóbanforgó könyvéhez viszonyítsuk, hanem rámutassunk arra is, hogy ettől a beszédnek szánt valóságos történetpolitikai tanulmányától egyenes út vezet 1941 őszén kezdett s 1942. március 15-én befejezett „Ujabb történetírásunk bírálata" című hatalmas vitairatához,

18 amelynek lényegi mondanivalóját ez sok tekintetben előlegezi. Bajcsy-Zsilinszky Endre független kisgazdapárti képviselő beszéde, melyet 1941. február 4-én Magyarországnak a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozását jóváhagyó törvényjavaslat vitájában, a magyar képviselőházban el kellett volna mondania T. Ház! Tisztában vagyok vele: fölszólalásomnak e javaslat ellen nincsen és nem is lehet semmi gyakorlati haszna. Magyarországnak a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozását kormányunk szilárdan elhatározta, diplomáciai okmányba foglaltan alá is írta és a Teleki kormánynak biztos, erős, sőt túlnyomó többsége van mind a képviselőházban, mind a felsőházban, a csatlakozási egyezmény törvényhozási jóváhagyatásához. Sőt az ellenzék számszerű nyilas és imrédysta többsége kész túl is tenni a kormányon és nemcsak nagy lelkesedéssel szavazza meg a javaslatot, hanem abból sem csinál titkot, hogy szerinte - debuisset pridem.

1 Magam viszont még pártom nevében sem beszélhetek, mert a független kisgazdapártban megoszlanak a vélemények e tárgyban, s nem is tétetett pártkérdéssé számunkra a javaslattal szemben való állásfoglalásunk. S bár a független kisgazdapárt képviselő tagjainak nagyobbik fele elvben a javaslat ellen foglal állást, szeretném hangsúlyozni, hogy mindaz, amit a következőkben elmondok - minden belőle valaha is adódó erkölcsi vagy politikai felelősséggel egyetemben - a magam egyéni véleménye csupán. Mi lehet hát a célom e fölszólalásommal a javaslat ellen, ha nem gyakorlati? Nyilván: elvi. A parlamentáris gondolat Az első elvi cél, melyet fölszólalásommal szolgálni kívánok: maga a magyar parlamentáris gondolat. Nem is a mai szomorú magyar parlamenti valóság, nem ez a mostani álparlamentárizmus, hanem amaz őseredeti magyar gondolat és sok évszázados alkotmányosságunkban mindig tisztán kifejeződött nemzeti akarat szolgálata, hogy az országgyűlés és abban is elsősorban a képviselőház döntse el a szentistváni állam legnagyobb kérdéseit. Mit ér az olyan parlament, amely apró, cseprő részletkérdésekben ontja a szóáradatot, és a sorsdöntő nagy kérdésekben hallgat. Szerintem semmiféle ok nem lehet elég súlyos ahhoz, hogy az ilyen hallgatással elkendőzzük azt a valóságot, hogy ebben az országban igenis van komoly ellenvélemény e javaslattal szemben. Fölszólalok, mert úgy érzem, hogy hallgatásunkkal csak azok malmára hordanók a vizet, akik régóta és váltig hangoztatják: megbukott a parlamenti gondolat, nincs benne többé életformáló erő, merő külsőség immár, ócskaságok zsibvásárja, melyet mint unt maradványát egy bukott világrendnek, el kell takarítani az útból. Fölszólalok a javaslat ellen, mert hallgatásommal nem akarok érveket adni azok szájába, akik az egypártrendszert hirdetik, sürgetik, erőszakolnák is, ha rajtuk múlnék. „De minek erőszakolni, mikor már meg is van" - mondhatná a parlamenti gondolat ellensége némi joggal - ha nem volnánk itt mi a másik oldalon, eleven cáfolatául az egypárt gondolatnak. A kormány szükségesnek ítélte Magyarország csatlakozását a háromhatalmi egyezményhez s eszerint cselekedett, a maga felelősségére. A többség szintén a maga felelőssé-