Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 14. (Kaposvár, 1983)
Andrássy Antal: A kaposvári kommunisták pere 1933-ban
4. Illegális irodalom a sejt életében A kommunisták legnehezebb munkáját az illegális irodalom készítése és annak eljuttatása alkotta. A kaposvári sejthez az anyagot Haracsi, illetve a központ, elsősorban Varga Ferenc révén, valamint postai csomagban juttatta el. Az illegális kiadványok közül, melyek a kaposi párttagok politikai felvilágosítását, tájékozódását segítette, első helyen a Vörös Segély című sokszorosított kiadványt kell említenünk. Tudomásunk van arról, hogy a Magyarországi Vörös Segély Központi Lapjából az 1931 évi decemberi (3. szám), valamint az 1932 évi 1. szám eljutott Kaposvárra. Ezeket ugyanis az 1933 márciusi lebukáskor: a Király Józsefnél tartott házkutatáskor megtalálta a rendőrség. Ugyancsak Királynál találták meg - ezek szerepeltek a vádiratban, valamint az ítéletben is - az 1932 évi Vörös Segély 8. és 9. száma, valamint az 1933 évi 1. száma. Az 1932 évi 8. szám (november) Vörös Segély a következő híranyagot, cikket közölte: 1. Felhívás a Vörös Segély Világkongresszustól. A Nemzetközi Vörös Segély központi végrehajtó bizottsága a következő felhívást intézte a világ dolgozóihoz. - 1932. november 10-én Moszkvában ült össze a Vörös Segély világkongresszusa és ennek alkalmából felhívta a dolgozókat csatlakozzanak a segélyhez, legyenek tagjai és segítsék a lebukottakat: „Nézzetek körül! A kapitalista országokban mindenütt a legkegyetlen fasiszta terror dühöng, mindenütt csak rendőr és bíró. Figyeljetek csak! Minden kapitalista börtönből segélykiáltások hallatszanak. Kötelességtek harcolni az elnyomók ellen, akik fogoly osztálytestvéreiteket a legkegyetlenebb módon kínozzák. Ugyanez a sors fenyeget valamennyieteket, hozzátartozóitokat és rokonaitokat, munkásokat és munkásnőket, titeket város és falu dolgozói ! A Vörös Segély ügye a ti saját ügyetek! A Vörös Segély szerves része a harcnak a munkáért és kenyérért, az imperialista háború ellen és a mi egyetlen hazánk, a Szovjetunió megtámadása ellen." A lap második oldala nyomdai hiba miatt hiányzik. A szöveg a 3. oldalon folytatódik, melyen a Szovjetunió békés építőmunkáját, a szocialista rohambrigádok kiemelkedő teljesítményét sorolja fel az ötéves terv során. Ugyanitt közli a budapesti Gyűjtőfogházban lévő letartóztatottak üdvözletét a Nemzetközi Vörös Segély kongresszushoz 1932 augusztus keltezéssel: „.. . Soha nem volt munkátok oly szükséges, Testvérek, mint ma. A rohadó kapitalizmust mindenh'ol a forradalmi hullám emelkedése kíséri és a forradalmi fellendülésnek vészes ellenforradalmi terror mindenhol a kísérője. - Az elmúlt napokban a magyar fasiszta burzsoázia két legjobb elvtársunkat, Sallait és Fürstöt, a KMP vezető tag jait kivégezte. Mi forradalmi foglyok éhségsztrájkba léptünk a megmentésükre irányuló tömegakció támogatására. Minden hiábavaló volt: Nem sikerült őket megmenteni. Hősi halált haltak ..." A levél további részében köszönetet mondanak a bebörtönzöttek a támogatásért. A negyedik, ötödik oldalon további üdvözletek következnek, így a szegedi, a pestkörnyéki, az 1932. október 9-i illegális hazai Vörös Segély gyűlés résztvevői, a Magyarországi Bőripari Munkások Ellenzéke, a Vasas Szakszervezet Vörös Segély Bizottsága, Űjpesti Bőrgyár, a kályhagyári munkások, valamint egy bányamunkás bizottság üdvözletét közölték. Itt kapott helyet William Weinbert verse: Nem vagytok egyedül címmel, melyet a magyar proletárharcosoknak ajánlott.