Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 14. (Kaposvár, 1983)
Erdősi Ferenc: Somogy megye közlekedési hálózatának kialakulása a XIX-XX. században. - A vasúthálózat. (Negyedik közlemény)
ges szénkivitelét is ellensúlyozni tudta ipari üzemeinek nyersanyagszüklete és lakóinak fogyasztása.) Az egymás után létesült vicinálisok révén Kaposvár századunk első évtizedében a Dél-Dunántúl legtöbb irányból megközfilíthető vasúti csomópontjává lépett elő, lí2 amelyet teherforgalom tekintetében is csak Pécs és Nagykanizsa előzött meg. (Eltekintünk Mohács állomástól, amelynek teherforgalmát 85%-ban a szén mint ömlesztett transzportáru tette ki.) A főváros és DNy-Dunántúl közötti teheráru-szállítás két alternatívája közül a budapest-dombóvár-kaposvár-gyékényesi bizonyult a gazdaságosabbnak, miután Baross Gábor által a MÁV vonalakra bevezetett zónatarifa azonos távon olcsóbb volt a Déli-Vasútra megállapított tarifánál. E konkurrencia-helyzetből szükségképpen a MÁV fővonal profitált a Déli-Vasút Balaton menti vonalának rovására. Az 1950 előtti Somogy megye második közlekedési csomópontjáról, Barcsról már egy korábbi tanulmányunkban megemlékeztünk. A harmadik legnagyobb csomópont Szigetvár volt, amelyben az ipart a kézműveseken kívül az első világháború után már néhány gyár is képviselte. Szigetváron SZENTIRMAY T. 113 szavaival „9 út ad találkozót", amelyeket megfelelő minőségűeknek talált, annak ellenére, hogy belőlük öt, a hásságyi, a csertői, a turbéki, a becefai és a dencsházai csak karbantartott földút volt. A városias nagyközséget az 1930-as évek első felében még a pécs-barcsi állami út, a mozsgói, ladi és hoboli megyei út érintette. Barcs viharos fejlődése ugyan hátrányosan befolyásolta a viszonylag közeli Szigetvár érvényesülését, de ennek ellenére a 6. táblázatba foglalt adatok bizonysága szerint a XIX. sz. végétől az első világháború előtti évekig sokszorosára növekedett az Almás parti település vasútállomásának forgalma. Szigetvár kereskedelmi, ipari és kulturális vonzásköre meglehetősen aszimmetrikusan alakult, K felé, Pécs túlereje miatt alig érvényesült, míg É, Ny és DNy felé mintegy 15-18 km-es távolságra más, központi szerepkört betöltő nagyobb településekkel szemben meghatározó volt. Az állomásra érkező és onnét küldött szállítmányok a nagyközség mezőgazdasági és erdőgazdasági árugyűjtő és továbbító funkcióját jól tükrözik. A helyi gőzmalom ellenére a környéken termett gabona többségét feldolgozatlan állapotban szállították Budapestre, az ország akkori néhány vidéki iparvidékére és főként exportra. A felvásárolt állatokat vágóhíd híján élő állapotban továbbították. A cukkorrépát a félszáz kilométeres mellékvonalon Kaposvárra szállították. Szigetvár lakossága háztartási (fűtési) célokra nagy tételeket fogyasztott (zselici és Dencsháza környéki) tűzifából, kisebb fűrésztelepek is működtek. Bár több téglagyár is működött Szigetváron, azok mennyiségben, de főként választékban nem tudták kielégíteni a teljes belső szükségletet, ezért jelentős tételekben érkezett tégla és cserép. A kőszállítmányokat főként a nagyközség utcái és a környék vasúttól távolabb eső országútjai építéséhez, ill. karbantartásához használták fel (6. táblázat).
