Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 14. (Kaposvár, 1983)

Komjáthy Miklós: A delegáció első ülésszaka és első elnöke

kaját. Minden tekintetben túlméretezettnek ítélte az ország költségvetését. Csak dicsérni lehetne, mondta, hogy a kormány sokat költ a tudományok és művészetek ápolására, hogy szinte fényűző módon szépíti a fővárost, ha mindezt nem azok megrövidítésével tenné, akikben egykor Széchenyi István a jövő zálogát látta. Tiszáék jobban ragaszkodnak a hatalomhoz, mint az ország jogaihoz, nekik fontosabb az állam, mint a nép. Tiszát - Somssich szerint - a magyar nép sorsa, a nemzetiségi kérdés, a szociális bajok alig érdekelték. A palotákat emelő, nyereséges vállalkozásokat gründoló korszak magyar parasztjai az ő miniszterelnöksége idején roskadozván a rájuk rótt terhek alatt, kezdték bátyújukat venni s idegenben keresni boldogulásukat.

1

'

1 Csurgó képviselője mélyen elítélte Bosznia-Hercegovina okkupációját is. Kossuth jövendölése mellett, hogy Magyarországot egyszer pusztulásba viszi sorsának az osztrák tartományokkal való egybekötése, méltán idézhetnők Somssich Pál váteszi jóslatát: a Monarchiának a bosnyák tartományok okkupációjában megnyilatkozó keleti politikája nemcsak nagyhatalmi állásának elvesztésébe, de önálló állami létébe is kerülhet.

02 A nyolcvanas években magasra csapott Magyarországon az antiszemitizmus sötét lángja. A mélyen hívő katolikus Somssich Pál, a krisztusi szeretet nevében emelte fel szavát a zsidóellenes izgatásokkal szemben, amelyektől, mint mondta, borzalommal fordul el.

63 A delegáció első elnöke élete alkonyán 1887-ben felkereste Torinóban egykori nagy ellenfelét, Kossuth Lajost, aki 1867 kritikus esztendejében a legkíméletlenebbül támadta a kiegyezés megkötésén munkálkodókat. Híres váci levelében, többek közt, azt írta, hogy „a birodalmi egység abszurd eszméje", bármiben is, „akár delegációkban legyen megszemélyesítve, lelkesedést teremteni bizony soha sem fog".

64 Kossuth nem beszélhetett Deákék politikájával kapcsolatban „a birodalmi egység abszurd eszméjéről", mert, mint tudjuk, ennek még látszatától is óvakodtak 1867 magyar államférfiai. Oly mértékig, hogy éppen e nagy óvatosságuk tette felemássá, jelentéktelen ítette el, sikerítette félre az új államberendezés egyébként többre hivatott szervét, a delegációkat. Anélkül, hogy elébe akarnék vágni, a további, gondosabb vizsgálódásoknak, legyen szabad utalnom arra, hogy közvetlenül a világháború kitörése előtt már a magyar delegációban is, főképp azonban az osztrákban, ahol szocialisták is helyet foglaltak, keményen kritizálták a közös külügyminisztérium külpolitikáját. Történetietlen dolog, mégis felvetem a kérdést, ha az ellenzék nem szorította volna rá Deákékat a delegáció intézményének eljelentéktelenítésére, puszta budget-megszavazó szervvé tételére, vajon nagyobb súllyal bíró delegációk (ha nem is közös, centrális parlament) nem tudtak volna-e gátat vetni a BerchtoldConrad csoport végzetes, világháborúhoz vezető politikája érvényesülésének? * Szinte szimbolikusnak tartom, hogy a delegációk egyik legelkeseredettebb és legnagyobb ellenfele és egyik megalkotója és leghűségesebb híve élete alkonyán megbékélve találkozott. Azt, hogy a két aggastyán egymás közt miről beszélgetett, ma már megállapítani, sajnos, alig lehet. A Somssichok sárdi levéltára és könyvtára második világháborús pusztulásának alkalmasint áldozatul estek azok a feljegyzések is, amelyeket hazatérte után az öreg Somssich torinói láto-