Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 14. (Kaposvár, 1983)
Komjáthy Miklós: A delegáció első ülésszaka és első elnöke
Mint ismeretes, 1849. augusztus 11-én az aradi várban mind Görgey, mind Kossuth kiáltvánnyal fordult a nemzethez. Kossuth bejelentette, hogy a legfőbb polgári és katonai kormányzati hatalmat Görgey Artúr tábornokra ruházza, akit figyelmeztetett: szeresse hazáját oly önzéstelenül, mint ahogy ő szerette. Görgey kiáltványában könyörtelen ridegséggel vonta le a katonai vereség következményeit s egyedüli tanácsa az volt honfitársainak, húzódjanak vissza lakásaikba, mert személyük és vagyonuk csak úgy marad biztonságban, ha házi tűzhelyeiknél, polgári foglalatosságaik mellett békén maradnak. 00 A háborút vesztett fővezér s a reformkor legnagyobb szónokának és politikusának, nem egy tragikus pillanat szorítása alatt, hevenyészve odavetett szavai ezek. A két kiáltvány világnézetük, politikai meggyőződésük hü, pontos és tömör kifejezése volt, amelyhez, későbbi megnyilatkozásaik tanúsága szerint, életük végéig ragaszkodtak. Mindenesetre szembeszökő Görgey tanácsainak a rettenetes viszonyokhoz mért konkrét s Kossuth szavainak semmi valós eligazítást nem adó, csupán az érzelmekre appelláló volta között. E kor harmadik nagy embere, Deák Ferenc volt az, aki ugyancsak számolt az adott súlyos helyzettel s mintha Görgey tragikus órákban született tanácsát fogadta volna meg, a kiegyezést előkészítő tárgyalások során egy alkalommal azt mondta: neki legnagyobb öröme lesz, ha megnyugvást biztosíthat nemzetének. 56 Ki tudja hányan voltak a megnyugvás, a politikai lecsendesülés, a békés munka mellett s hányan követték az emigrálni készülő, majd emigrált Kossuthnak s hazai epigonjainak felhívásait szerintük, a Habsburg-birodalomba való beolvadással egyértelmű kiegyezéssel szemben? Az egyszerű emberek lelkében élő vágyat a csönd, a békés munka után, lehetőleg biztos közjogi alapokra fektetni, a vérig megbántott nemzet érzékenységét legkevésbé sértő módon, mégis úgy, hogy évtizedeket lehessen rá építeni - ez volt Deák és hívei, főképp Csengery, de a kisebbek, mint Somssich szándéka is. Ezt igyekeztek megvalósítani a kiegyezésben, amely - mint közjogi konstrukció -, az adott körülmények között, ha nem is volt remekmű, de, kivált a korábbi századokhoz képest, Magyarországnak immár más államok által is észlelhető módon biztosította önálló államiságát. Mind a polgári, mind a marxista történetírás elmarasztalja a kiegyezéses államférfiakat abban, hogy a társadalmi, gazdasági reformok helyett közjogi küzdelmekre összpontosították minden erejüket. Már a delegáció működésének kezdetén, annak első ülésszaka során, de a dualizmus évtizedei alatt végig, az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlásáig inkább az ellenzék magatartása volt ezért felelős. Talán szabad lesz álláspontomat egy, a történettudománytól távoli hasonlattal megvilágítanom. Valaha azt hitték, hogy a tengerek felszínén észlelhető mozgás szinkron mozgásban tartja az alatta levő víztömegeket is a legmélyebb rétegekig. Ma már tudjuk, hogy a felszín mozgástörvényei nem érvényesek a mélység vizeire. Valamiképpen így folyik az emberek, a társadalom s az államok élete is. A felszínen gyors egymásutánban váltják egymást az események. A felszín alatt az életnek más mozgástörvényei érvényesülnek. A közvetlenül érzékelhető világ egymást váltó eseményei, szereplői legtöbbjének sejtelme sincs arról, hogy. miközben valamire törekszenek, a mélyben milyen erők munkálnak egyén és társadalom, államok, földrészek, a világ sorsának alakításán. Az események gyors sodrásában együtt élnek és működnek, foglalnak állást a legkülön-