Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 14. (Kaposvár, 1983)

Komjáthy Miklós: A delegáció első ülésszaka és első elnöke

hatalmú államra van szükség, különben elporlanának és egyik vagy másik hatalmas szomszéd prédájává lennének azon nemzetiségek és népfajok, melyek itt egymás közelében laknak".

26 Az évszázadokon át ténylegesen fennálló birodalom egységének, vagy legalább az egység látszatának fenntartása az egyik oldalon, a másik oldalon pedig kifejezésekben, intézményekben kerülése mindannak, ami a két birodalomfél egységére utalna - jellemezte az Osztrák-Magyar Monarchia kettős államszemléletét. A magyar szemlélet negativisztikus jellege a magyar törvénynek - törvényszövegben szokatlan módon magyarázgatva - a delegációkra vonatkozó részében is kifejezésre jutott. Az 1867. évi XII. tc. 28. §-a szerint „a közös ügyek azon részére nézve, mely nem tisztán a kormányzat köréhez tartozik, Magyarország se teljes birodalmi tanácsot, se bármi néven nevezhető közös, vagy középponti parlamentet célszerűnek nem tart s ezeknek egyikét sem fogadja el". Kiindulási pont a Pragmatica Sanctio lévén, a magyar korona országait egyfelől, másfelől ö Felsége többi országait „két külön s teljesen egyenjogú félnek" kell tekinteni. A felek között „mellőzhetetlen föltétel a teljes paritás". A 29. § e paritásra hivatkozva mindkét fél parlamentjéből 60-60 tagú delegáció kiküldését tartja szükségesnek. A delegátusokat egy évre választják, akik újabb ülésszakra újból megválaszthatok. Mindegyik küldöttség a maga kebeléből választ elnököt, jegyzőt (tollvivőt) s szükség szerint más tisztségviselőket. Mint a kiegyezési törvény osztrák és magyar változata egyéb vonatkozásai tekintetében, a delegációk hatáskörének, funkciójának meghatározásában is eltért egymástól a két törvény. Az eltérések a két fél államszemléleténck különbözőségében gyökereztek. Ahogy láttuk, a magyar törvény semmi néven nevezendő centrális parlamentet nem tartott célszerűnek. Csak az Ausztriával közös ügyek tárgyalása tartozott rá s közülük is mint legfontosabb, mint egyetlen ügy az évről évre esedékes budget megszavazása. A magyar törvény szerint, a közös költségvetést a két ország felelős minisztériumának meghallgatásával kellett megállapítani. A delegáció által megállapított közös budget felett az illetékes parlamentekben vitának helye nem volt. Azt változatlan összegben kellett költségvetésükbe felvenniök a Reichsratnak és a magyar országgyűlésnek. Ezzel szemben az osztrák törvény kifejezetten hangsúlyozta, hogy a delegációk hatásköre kiterjed minden tárgyra, amely a közös ügyekkel összefügg. A képviseleti szervek, ez ügyekkel kapcsolatos törvényhozói jogukat a birodalmi tanács és a magyar országgyűlés által kiküldött, mint a magyar törvény ismertetése során volt már róla szó, 60-60 tagú delegációra ruházta. (A céikitűzésbeli, ill. mcgfogalmazásbcli eltérésekből a későbbi évtizedek folyamán számos bonyodalom származott.) A delegációk külön ülésekben tárgyalták az eléjük került ügyeket. Határozataik eltérése esetén írásban kellett egymással érintkezésbe lépniük. Ha háromízbeni iratváltás sem vezetett eredményre, együttes ülést tartottak, amelyen beszédek nem hangozhattak el, a határozatról egyszerű szavazással döntöttek. Bárhogy is jöttek létre az egymással végül is egyező határozatok, azokat az uralkodó külön külön hagyta jóvá, illetőleg szentesítette. A közös miniszterek megjelenhettek a delegációk ülésein, de képviseltethették magukat megbízottaikkal is. Később szinte mindig ott voltak az egyes kormányok elnökei, sőt egyes szakminiszterei is. A közös miniszterek kötelesek voltak a delegátusok kérdéseire válaszolni, s a tárcájukkal kapcsolatos ügyekről felvilágosításokkai szolgálni. Az osztrák törvény szólt a közös miniszterek felelősségre vonásának módjáról. Az erről terve-