Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 14. (Kaposvár, 1983)
Kanyar József: Somogy vármegye könyvtárának története (1816-1950)
Megyei Könyvtárral.'' 1 ' Május 12-én már díjnokot is neveztek ki a könyvtárhoz: Ullmann Mariannet. Július 22-én pedig már írógépet is kapott a könyvtár a megyei művelődési osztálytól. * * * A Tanácsköztársaság bukása az igényes művelődési tervek kivitelezését is derékba törte. A megyei könyvtár továbbra is - csaknem egy évtizedig - a gimnázium épületében maradt vissza. Állapotában szerencsésnek volt mondható az a körülmény, hogy Molnár István főlevéltárnok alispáni engedéllyel - óraadói minőségben - tanári feladatokat is ellátott a gimnáziumban. így mindenkor figyelemmel kísérhette a könyvtár sorsát s annak kisebb-nagyobb gondját magára vállalhatta hivatali kötelességként is, noha a könyvtár őre továbbra is Szabó Alajos tanár volt. 1922- ben a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelőségének miniszteri biztosa kereste fel hivatalból a megyei könyvtár vezetőségét azzal a kéréssel, hogy a felügyelőség felosztásra kerülő könyvkészletéből várható minimális könyvjuttatási lehetőségre az igényét jelentse be. Nagy tehertétele volt az együttkezelt könyvtárnak, hogy helyiségeit a Gabonagyűjtés Országos Kormánybiztosságának (GOK) kaposvári kirendeltsége foglalta el. A helyi hatóságok a hivatal kilakoltatását nem tudták végrehajtani. Maguk a miniszteriális hatóságok is tehetetlenek voltak. A gimnázium többszöri jelentésére a közoktatásügyi miniszter is kérte az alispánt a Gabonaközpont másutt való elhelyezésére. Sikeres kilakoltatás esetén egy olvasóterem közpénzen való megnyitását is kilátásba helyezte a minisztérium. A vonzó miniszteriális ígéret ellenére sem tudta Kaposvár polgármestere és az alispán kitelepíteni a GOK kirendeltségét. Arra kérték a közoktatásügyi minisztert, hogy a népjóléti, illetve a közélelmezési miniszterrel együtt közösen indítsanak egy tárcaközi akciót a könyvtári helyiségek felszabadítására. 1923- ban Klebelsberg Kunó kultuszminiszter arra ösztönözte az alispánt, hogy a könyvtárat és a múzeumot együttesen helyezze el a megyeházán. „Ma, amikor a nagy drágaság miatt - idézzük a minisztert - a művelt középosztály könyvet vásárolni képtelen, csakis jól vezetett s jól felszerelt nyilvános közkönyvtárba juthat szellemi táplálékhoz s csakis ilyen könyvtárak akadályozhatják meg, hogy városaink kultúrájának színvonala ne süllyedjen. Minden eszközzel azon vagyok, hog} 7 vidéki könyvtárainkat megfelelő könyvanyaggal, valamennyi tudományos és ismeretterjesztő folyóirattal lássa el. Ennek elemi feltétele azonban az, hogy megfelelő könyvtárhelyiség és olvasóterem is álljon a közönség rendelkezésére. Mihelyt a könyvtár helyisége felszabadul, s működése megindul, magam fogom a kezdeményező lépést megtenni, hogy a könyvtár esetleg a gimnáziumhoz csatolandó új szárny-épületben megfelelő elhelyezéshez jusson." Önkéntelenül adódik a párhuzam a Tanácsköztársaság művelődéspolitikájának elvi alapja és a Klebelsberg-i álláspont között. Az saját erejéből, halogatás nélkül, összevont munkáskönyvtárat akart megnyitni, emez a gabona-kirendeltséget sem merte kitelepíteni a felügyelete alá tartozó iskolaépületből s az elemi feltétel megteremtése után is csak a művelt középosztályra gondolt, amikor a közkönyvtár állami támogatását kilátásba helyezte. 1925-ben a kultuszminiszter láthatólag nagy megkönnyebbüléssel vette tudomásul Pongrácz Károly gimnáziumi igazgató jelentését a GOK elköltözéséről.