Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 13. (Kaposvár, 1982)
Szili Ferenc: Délkelet-Dunántúl cukorrépa termesztése és a Kaposvári Cukorgyár (1929-1944). (Negyedik rész)
tott. A belföldi és a kiviteli árak között a konjunkturális időszakokban ugyanis minimális volt a kapcsolat, vagyis a hazai fogyasztókkal szemben csupán a cukorgyárak élvezhették a konjunktúra adta előnyöket. A dekonjunkturális időszakokban viszont a gyárak általában felemelték a cukor belföldi árát, a válság terheit tehát a fogyasztókra hárították. E folyamatot figyelemmel kísérhetjük a mellékelt táblázatunkban is 14 A mellékelten feltüntetett táblázat és az ábrák alapján megismerhetjük a cukor termelése és a fogyasztása közötti arányokat, a kivitel mennyiségét és értékét, az egy főre jutó cukor fogyasztási átlagát, valamint az egységár változásait is (1-4. sz. ábra). Ezek alapján kitűnik, hogy 1932-től a cukorkivitel a minimálisra zsugorodott, következésképpen a válság minden tehertételét a hazai fogyasztókra hárították. A cukor árához, a fogyasztási fejátlag fordítottan aranylott, vagyis az áremelkedés a belső piac szűkülését is maga után vonta. A cukorgyárak előtt két lehetőség állott, vagy a hazai cukorárakat mérséklik, vagy pedig a termelés csökkenésével továbbra is ragaszkodnak az árszínvonalhoz, esetleg még azt emelhetik is, kivárva a cukoripar nemzetközi konjunktúrájának a pillanatát. A gyárak - láthatóan - az utóbbi megoldást választották. A továbbiakban - 1934-35 között - a cukor termelése újabb 11,6%-kal hanyatlott. 1 ' A belföldi fogyasztás ugyan 2,9%-kal növekedett, amellyel azonban nem lehetett ellensúlyozni és pótolni az elveszett külföldi piacokat. Mindezek természetesen a cukorrépa termesztését országosan, de a délkelet-dunántúli régióban is számottevően befolyásolták. E jelenség részletes ismertetése előtt azonban szükségesnek tartjuk - e tekintetben - az európai kitekintést is, természetesen a teljesség igénye nélkül, keresve a választ, hogy a cukoripar válsága, hogyan hatott a cukorrépa termesztésére Magyarországon és Közép-Európa országaiban. 16 A cukorrépa vetésterülete Közép-Európában 1929-1938 között (Ezer hektárban) Ország 1929 1930 1931 1932 1933 1934 1935 1956 1937 1938 Magyarország 79 74 54 42 44 45 47 49 47 44 Csehszlovákia 246 224 185 146 145 159 157 154 181 ,65 Ausztria 3° 35 43 43 46 50 44 38 40 40 Románia -fj 46 15 18 43 37 37 29 30 48 Jugoszlávia 59 52 44 43 30 26 29 3° 2 1 29 Bulgária 19 20 1 1 13 12 2 7 5 10 1 2 Összesen 482 451 353 305 320 319 321 305 329 338 A fentiekben feltüntetett országokban a répa területe az 1929-es állapotokhoz képest egy évtized alatt 70,12%-ra csökkent. Jóllehet a csökkenés üteme országonként eltérő volt - Ausztriától eltekintve - mindenütt azonos tendencia érvényesült. A vizsgált országokat érintette leginkább a cukoripar válsága Európában, mivel ezek elsősorban exportra termeltek. Legérzékenyebben azonban mégis Csehszlovákiát és Magyarországot, Ausztriát pedig legkevésbé, ahol a „fehér aranyat" a lakosság nagy cukorfogyasztása következtében csak a belső piacra termelték. Tekintve, hogy az előállított cukor évenkénti mennyisége nemcsak