Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 13. (Kaposvár, 1982)

Kanyar József: Tankönyvek és pedagógiai kézikönyvek Dél-Dunántúl népiskoláiban a XVIII-XIX. században

keresztül Amerika felfedezéséig, jelenkorát - ugyancsak két periódusban - a könyvecske megjelenésének időszakáig (1831-ig). Az 1810-ben a Belső-somogyi Református Egyházmegyében életbeléptetett tanterv és az 1815-ös aranyosi konzisztorium által elrendelt új tanítási rend és tanterv a dunántúli egyházkerület összes iskoláira, a nemzeti iskolák negyedik osztályában új tananyagként már a kézi mesterségek ismeretét is tantervébe vette, tanítva általuk azokat az általános és gyakorlati tudnivalókat, amelyek az egyes mesterségekre és a különféle nyersanyagok feldolgozására vonatkoztak. A természet nyers termékeit az embernek nemesíteni, azaz feldolgozni kell - tanították belőle -, a különféle műszerek és eszközök által a nyersanyagokat egy-egy mesterség számára alkalmassá kell tenni. A mesterségek közül 59-et soroltak fel, amelyek közül a kézi mesterségek csak céhekben voltak űzhetőek. A kézikönyv még azzal is foglalkozott, hogy megjelölte azokat a mesterségeket, amelyeket - jellemzően - az egyes városokban űztek, s felsorolta a mesterlegények vándorlási és egészségügyi szabályzatait is. A természettudományt Luby Károly kerületi inspektor tankönyve alapján tanították (A természet vizsgálására és helyes esmeretére vezérlés a magyar nemzeti oskolák számára. Buda, 1781.), a nagyobb tanulóknak pedig a „generális" és a „speciális" fizikát Mokry Benjámin tankönyve alapján szándékozták tanítani. Mivel a tankönyv nem készülhetett el, a professzornak is távoznia kellett a főiskoláról, ezért az ismereteket csak kéziratból taníthatták. (1819/20ban csak históriai és biográfiai lexikona jelent meg Pesten.) Jelentős kézikönyv volt a népiskolák számára Tarczy Lajos: Természettan elemei c. tankönyve (Pápa, 1844. 109 p). Tarczy zsenialitását bizonyította, hogy minden mondanivalóját, még az elvontakat is népszerűen, s közérthető popularitással tudta előadni. A test eloszthatóságát az alma szétdarabolásával szemléltette, a testeken levő hézagokat „likacsoknak" nevezte, a tágulást a puha kenyérrel, a fénymozgást pedig harántékos sugárúttal szemléltette. Népszerű természettanát csak így tudta megírni a tanulni szerető gazdák, a mesteremberek és az iskolatanítók részére. A geometriát is Láczai Szabó Oskolai tanítókönyve alapján tanították, amelyben a szemmérték már nem volt elegendő a pontos mérésekhez, amelyekhez már műszerek és mérőbotok használatát hirdette a tankönyv, pontosan tanítva a szögeket, az öl és a lánc fogalmakat is benne. De a tárgyak mozgásának a tantárgyát: a mechanikát is új alapismeretekkel (erő, út, idő, sebesség) gyarapította, majd az erőátviteli eszközök (cmelőcsiga, kerék, ék, csavar, csigasor) tanítását is szorgalmazta. Az éneklés - mind a katolikusoknál, mind a protestánsoknál - az egyházi énekek hallás utáni tanításában merült ki a népiskolákban, szoros összefüggésben a templomi szertartásokkal való közreműködések igényével. Márton István útmutatása szerint mindaddig így tanították e tárgyat, míg Maróthi György igényesebb, s hangjegyek alapján történő énektanításának nem jött el az ideje. Az 1815-ös aranyosi konzisztorium határozatai a nemzeti iskolákban külön tantervet biztosítottak a fiúk és a leányok részére, amely szerint a fiúk egy része, miután a leányokkal szemben a deák iskolában akarják a tanulásukat fohtatni - bizonyos fokú latin oktatást is kaptak. A Dunántúli Egyházkerületben lévő nemzeti vagy magyar iskolákban az alábbi tantárgyakat tanították és tankönyveket használták: a nemzeti leányiskolák első osztályában 8 tantárgy volt,