Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 13. (Kaposvár, 1982)

Tilkovszky Lóránt: Harc a magyarországi német mozgalom külföldről támogatott náci irányzata ellen (1935-1936) (Második közlemény)

Miközben azt bizonygatták, hogy a magyar kormány önmagától is megtesz minden szükséges lépést a magyarországi németség kulturális jogainak biztosítására, a tervbevett rendőri intézkedések azok ellen, akik magukat a jogos nemzetiségi igényekért legális eszközökkel és lojális szellemben harcolóknak adták ki, zavarólag hatottak volna. A Volksdeutsche Kameradschaft lapja, a Deutscher Volksbote 1936. májusi számában Hans Schnitzer írt cikket a magyarországi német iskolakérdésről, támadva a kormány rendeletét, és hangsúlyozva, hogy a kisantant-államok német és magyar kisebbségének iskolaviszonyai mennyire kedvezőbbek. A Gratz-féle irányzat lapja, a Neues Sonntagsblatt, az iskolarendelet végrehajtásáért és az ahhoz szükséges intézkedések megtételéért szállt síkra. Különösen Johannes Huber kanonok cikksorozata hangsúlyozta az anyanyelvi oktatás és vallásoktatás jelentőségét, szót emelve egy német tanítóképző intézet szükségessége mellett." Gratz május 6-i képviselőházi felszólalását is egyrészt a kormány iskolarendeletének elismerése jellemezte, másrészt viszont a végrehajtás tekintetében megnyugtató nyilatkozat, de főleg tettek sürgetése a kormány részéről, különösen tekintettel azokra a kételyekre, amelyeket az ellenséges külföldi sajtó támaszt és terjeszt. Ö is hangsúlyozta: amennyiben beigazolódnék, hogy a vegyes tannyelvű iskolák számára nem áll rendelkezésre elegendő tanerő, ilyenek kiképeztetéséről gondoskodni kell. Rendkívül kívánatosnak tartotta továbbá, hogy a kisebbségi vidékeken működő szakiskolákban, földmíves- és iparosiskolákban is mód nyújtassék arra, hogy a tanulók anyanyelven kaphassák a gyakorlati kiképzést. ,,Mi nem folytathatunk más kisebbségi politikát Magyarországon, mint amilyet a tőlünk elszakított magyarok számára a szomszédos államokban el akarunk érni" - mondotta; - „lehetetlen volna szót emelnünk a külföldön élő magyar kisebbségek igényei mellett, ha ugyanakkor kitennénk magunkat annak a vádnak, hogy hiszen Magyarországon más állapotok vannak". A kisantant államokban élő magyar kisebbségeket fenyegető hasonló veszélyre utalva ítélte el a névváltoztatás erőltetését. A névmagyarosítást, amely mindkét oldalról egyaránt támadott felfogása szerint sem nem érdem, sem nem bűn, az egyén szabad elhatározására kell bízni.

36 Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter május 20-i felszólalása az új kisebbségi iskolatörvénnyel kapcsolatban a szülők változatlanul fennálló szabad iskolaválasztási jogára utalt. A nemzetiszocialista ifj. Balogh István ezzel kapcsolatban azzal dicsekedett, hogy azokon a német vidékeken, ahol mozgalma előretört, a szülők nem kívánják gyermekeik német tannyelvű oktatását.

37 Hóman szavai a magyarság asszimiláló erejéről, amelynek nagy szerepe volt a magyar nemzet fenntartásában ezer éven át, a parlamentben helyesléssel találkoztak, de a külföldi német sajtóban éppúgy kedvezőtlenül kommentálták, mint azt az általa is képviselt politikai nemzet-felfogást, hogy a magyarországi kisebbségek a magyar nemzet szerves részei. Feltették a kérdést: „Eszerint az erdélyi magyarok a román nemzet szerves részei lennének?"

38 Az asszimiláció hívei, mint a demokrata-párti Vázsonyi János is, szorgalmazták a névmagyarosítást: „mindenki, aki az ország területén él és magyar állampolgár, vallja magát magyarnak a nevében is". A névmagyarosítás lelanyhult tempójának fokozását azért sürgette, mert tapasztalható, hogy idegen nevű magyarok teljesítményei - például a sport terén a külföld előtt sokszor nem is magyar teljesítményként tudatosulnak.

39 Ez az érv tömeges, sőt általános névmagyarosítás szorgalmazására aligha lehetett elégséges