Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 13. (Kaposvár, 1982)

Tilkovszky Lóránt: Harc a magyarországi német mozgalom külföldről támogatott náci irányzata ellen (1935-1936) (Második közlemény)

amelyek - ha helyesen kezelik és gondosan ápolják azokat - a feszültség feloldódására vezethetnek ebben az oly kényes belső magyar ügyben, aminthogy a cél bizonyára ez is. Ahhoz, hogy ítéletet alkothassunk, meg kell várni, mit fognak a rendelettel a gyakorlatban csinálni". Gömbös válaszából a követ jelentése szerint az tűnt ki, hogy ő a rendeletet komolyan veszi, és a felekezeti iskolákra vonatkozóan is síkra akar szállni annak lojális végrehajtása érdekében. Ezt követően viszont rögtön arra figyelmeztetett a magyar miniszterelnök, hogy a feszültség sajnos fokozódik amiatt, hogy németbirodalmi szervek tudvalevőleg pénzt folyósítanak a magyarországi német kisebbség egyes képviselőinek; ennek feltétlenül meg kell szűnnie. Mackensen utalt arra, hogy e kérdés szóvátétele óta e kifizetések szünetelnek, de leszögezte: a német kormány ragaszkodik elvi álláspontjához, és illúzió volna magyar részről azt képzelni, hogy hajlandó volna lemondani a magyarországi németség erkölcsi és anyagi támogatásáról. Pataky és Roediger ekkor már folyamatban lévő - január 13-án kezdődött berlini tárgyalásain azt kell tisztázni, hogy a jövőben milyen célokra és milyen mennyiségben folyhatnak pénzösszegek Magyarországra. A magyar minisztertanács idevágó határozata ismeretében a követ azt várta, hogy Gömbös élesen tiltakozni fog e propozíció ellen, de a miniszterelnök nem tett ellenvetést, sőt az a mód, ahogyan a berlini megbeszélések várható eredményéről nyilatkozott, inkább azt a benyomást keltette benne, hogy a magyarokkal megegyezésre lehetne jutni ebben a kérdésben. Mindenesetre - hangsúlyozta jelentésében Mackensen -, magánszemélyek részére történő kifizetések a jövőben nem jöhetnek szóba; a magyarországi németség intézményei számára kell nyílt támogatást biztosítani.

,y A kötetlen, s az előzetes megállapodások szerint nem hivatalos jellegű Pataky-Roediger eszmecseréről, amelynek színhelye mégis a Külügyi Hivatal volt, annak bevégződése után, 1936. január 30-án Stieve tájékoztatta a budapesti német követet. Eszerint Pataky megkísérelte, hogy a kisantant-államokbeli német-magyar kisebbségi együttműködés kérdését állítsa előtérbe. Minimális kívánságként azt adta elő, hogy ezen országok német és magyar kisebbségi vezetői kötetlen formában találkozzanak, és Berlin, illetve Budapest közvetett irányítása mellett igyekezzenek bizonyos kérdésekben közös nevezőre jutni, vagy legalábbis az egymás ellen irányuló tevékenységet elkerülni. Német részről azonban kitértek e kényes téma behatóbb megvitatása elől, és rászorították Patakyt arra, hogy a továbbiakban kizárólag a magyarországi német kisebbség kérdéseiről essék szó. Kijelentették, hogy az 1935 decemberi új kisebbségi iskolarendeletet - annak lojális végrehajtása esetén - kielégítőnek tekintik; szorgalmazták azonban egy német tanítóképző intézet felállítását. Ezt Pataky részben „a magyar iskolaügy belső struktúrájára" hivatkozva utasította el, főleg azonban arra a kedvezőtlen légkörre utalva, amelyet a magyarországi németség radikális szárnyának „végzetes tevékenysége" teremtett: „a légkör olyan alaposan megmérgeződött, hogy belátható időkig a hatóságok és a közvélemény legnagyobb ellenállásiba fog ütközni a kormány minden arra irányuló jóakarata, hogy a német népcsoportnak további, az iskolarendeleten túlmenő engedményeket tegyen". Ezzel az indokolással zárkózott el a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület autonómiájára vonatkozó követelés elől is. E pont megbeszélése alkalmával Pataky nagy nyomatékkal adta elő a magyar kormánynak azt a kívánságát, hogy a magyarországi németségnek a birodalom részéről történő mindenfajta pénzbeli támogatása szűnjék meg, ellenkező esetben a magyar kormány kénytelen lesz