Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Magyar Eszter: Településszerkezet és agrártermelés Somogy megyében a 18. században és a 19. század első felében

hatók, Boronka, Mesztegnyő határában, Sósgát, Nikla, Csömcnd, Gadány stb.

62 Az erdőkben történő kaszálás szokása a Balatontól nyugatra eső területeken volt általános, itt kaszálókat nem is tartottak számon külön művelési ágként. (Érdekes megjegyezni, hogy ezen a területen az 1856-os művelési ágak statisztikai kimutatásai szerint is magas az erdők aránya, a faluhatárokon belül, rétek pedig minimális százalékban találhatók, vagy egyáltalán nincsenek.) A szabályozott erdőhasználat a birtokviszonyok megszilárdulásával és az uradalmi gazdálkodás kiépítésével egyidejű, kezdete a 40-es évekre tehető. Ahhoz, hogy a faluhatárokat ismét művelhctővé tegyék, nagyméretű irtástevékenységre volt szükség, bár irtás alatt nem mindig erdőirtást kell érteni. Az irtások szabályozása, új települések számára irtható terület kijelölése, az irtások engedélyhez történő kötése is az évszázad közepén indult meg, és az is a nagybirtokokon. Az 1728-as összeírás is kitért már az engedéllyel, szabadsággal és az anélkül irtott földek nyilvántartására. Aszalón a 60-as években már csak „schedával", írásbeli engedéllyel irthattak. Fájsz 1749-ben bekövetkezett betelepítésekor kijelölték azt a területet, ahonnan szántónak és rétnek valót irthattak maguknak az új telepesek. Azonkívül ,,az erdőnek kerengetése magam engedelme nélkül kemény büntetés terhe alatt meg nem engedtetik".

63 Az idézet egyúttal arra is választ ad, hogy ezen a vidéken az erdőirtásnak melyik fajtája, módja uralkodott. A fa kérgét körben lehántották, meggyűrűzték, majd a magától egy év múlva kiszáradó fát könnyebben kivágták. A módszer általánosságára utalnak a térképszelvényen is megtalálható Oszó dűlőnevek pl. Somogyvár, Öreglak, Lengyeltóti és Látrány határában. Irtani Boronkán sem volt szabad már 1752-ben a kontraktus szerint engedély nélkül. Boronka egyébként erdőben megtelepült irtásfalu volt a 18. század elején. Az épületfa erdők védelme, vágásának előzetes engedélyhez kötése erdővédelmi szempontból volt szükséges és hasznos, még akkor is, ha ezt a parasztság sérelmesnek találta. Az alkalmanként kivágható épületfát a védett földesúri erdőkben előre kijelölték, és így gazdálkodni tudtak az épületfával, számolni tudtak a természetes újulattal, elkerülhették az indokolatlan fapazarlást, és az erdők állagának a leromlását. Az épületfa használata Somogyvár határában a Széchenyi birtokon már az országos gyakorlatnak megfelelően engedélyhez volt kötve.

64 A kötcsei új, 1757-ben kelt kontraktus kimondja, hogy a jobbágyok maguk számára csak a száraz és esett fát használhatják, vagy ennek elfogyása után olyan nyers fát, amely nem terem gyümölcsöt. Az épületfa vágását itt is előzetes engedélyhez kötötték. Üj irtást létesíteni pedig csak az irtásbér lefizetése ellenében lehet. A mernyei lakosok a megtelepedés idejében 1732-ben még szabad használatra és ingyen makkoltatásra kapták meg Szentmiklós erdeit, 1768-ban már ezután a szokásos jövedelmet kívánják szedni. A saját faluhatárban történő erdőhasználatért azonban sehol sem kellett fizetni, még az épületfáért sem. A veszprémi püspökség Kisbár és Csépely falvaiban a kilenc kérdőpontra adott válaszok megemlítik, hogy épületfát engedéllyel vághatnak ugyan maguknak, de ingyen. A kéthelyi uradalom gazdálkodásában Szily Ádám bérlete idején új jelenségek következtek be. A makkos erdőkben eddig vagy átalánybért fizettek a makkérés idejére, és ezért számolatlanul hajthatták sertéseiket az erdőbe (ez történt eddig a kéthelyi uradalom falvaiban), vagy pedig a makktermés felbecsülése után meghatározták az erdőbe hajtható állatszámot, és utánuk egyenként szedtek makkbért pl. Mernyén, általában sertésenként 25 dénárt (idegenektől, más falubeliektől többet). Szily Ádám az uradalom erdeiben felemelte a disznók után fizeten-