Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)
Szili Ferenc: Munkásság és műszaki értelmiség a Kaposvári Cukorgyárban a két világháború között
tanács tagjait és mindazokat, akik exponált szerepet játszottak, állásukból elbocsátották, a gyári lakásokat is el kellett hagyniok. Ezt követően a félelem és a politikai elszigeteltség jellemezte a gyári munkásokat. Az 1929-33 évi gazdasági világválság sem volt forradalmasító hatással rájuk. A rekonstrukció és a karbantartási munkálatoknál ugyan néhányszor előfordult, hogy a Pestről lejött szervezett munkások „lázító" magatartást tanúsítottak és közülük néhányat el is távolítottak a gyárból, bér és sztrájkmozgalmat azonban nem sikerült szervezniük. A politikai jogaiktól megfosztott gyári munkások jelentős része nem is igyekezett orientálódni a munkásmozgalom irányába, azonban voltak néhányan, akik egyre aktívabban és kritikusabban figyelték a politikai eseményeket. Feltehetően ők is jelentős szerepet játszottak abban, hogy a nyilas és náci propaganda a gyárban visszhangtalan maradt. Közülük kerülnek majd ki azok a vezetők, akik 1945 után a szociáldemokrata és a kommunista pártban jelentős szerepet vállalnak. Végső konklúzióként megjegyezni kívánjuk, hogy a munkáséletmód ábrázolásánál óvakodnunk kell a sematikus és általánosító megállapításoktól, mivel a munkásosztály különböző rétegei - közös sorsuk ellenére - eltérő szociális és kulturális viszonyok között is élhettek. Amíg a cukorgyári iparosmunkások gyermekeinek reális lehetőségük volt a gyáron belül a különböző szakmák elsajátítása, a tehetségesebbek pedig már a kaposvári gimnázium padjaiba is bekerülhettek az értelmiségi gyermekekkel egysorba, addig a napszámosok gyermekei előtt távolról sem voltak ilyen biztató perspektívák, minden tekintetben hátrányosabb körülmények között éltek. Ugyancsak eltérő volt a munkásság politikai arculata is, mivel a különböző üzemekben az adottságok és a lehetőségek sem voltak egységesek. Azokban a gyárakban, ahol a szakszervezeti és a szociáldemokrata szervezkedéseknek nem voltak objektív akadályai, ott a munkások nemcsak a gyáron belül alkottak homogénebb közösségeket, de a környezetükre is nagyobb hatással voltak a tudatformálást illetően. A kaposvári cukorgyár - láthatóan - azonban nem ebbe a kategóriába tartozott, ezért nem válhatott a kaposvári, tágabb értelemben pedig a somogyi munkásmozgalom fellegvárává. Végezetül - egy 1938. évi kimutatás alapján - az állandó státuszban lévő fizikai munkásokról elkészítettünk egy strukturális vizsgálatot, amelynek fontosabb eredményeit az i/a ez. táblázatban tüntettük fel. 27a Ebben érzékelhetjük többek között a folyamatosan és tervszereűn végbemenő nemzedékváltást is. A 193 munkás közül mindössze 24-en dolgoztak 1919 előtt is a gyárban, vagyis a munkásságnak csupán 12,43%-a, a többiek mintegy 169-en a 20-as és a 30-as években nyertek felvételt. A nemzedékváltás természetesen bizonyos módosulásokat is előidézett a munkások soraiban, különösen az életkor szerinti tagozódás tekintetében. A gyár vezetői - láthatóan - a 20 év alatti fiatalokat nem szívesen alkalmazták, mivel azok még sem fizikailag, sem pedig szakmailag nem voltak kellőképpen felkészülve. Igaz, hogy a 60 év felettieket sem látták szívesen, mivel ők már nem tudták azt nyútjani a termelésben, amit elvártak tőlük. Így érthetően a középnemzedék alkotta az állandó munkások törzsgárdáját, mivel azoknak a munkájára évtizedekig lehetett még számítani. Konkrét választ kaptunk arra a kérdésre is, hogy a gyár vezetői a második és a harmadik munkásnemzedéket honnan toborozták. A felvételeknél az elsőszámú jc27/a KCl. Napszámbcrlajstromok 1938.
