Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Szili Ferenc: Munkásság és műszaki értelmiség a Kaposvári Cukorgyárban a két világháború között

MUNKÁSSÁG ÉS MŰSZAKI ÉRTELMISÉG A KAPOSVÁRI CUKORGYÁRBAN A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT SZILI FERENC Munkáséletmód E kérdés vizsgálatánál szükségesnek tartjuk felvillantani azokat a változásokat, amelyek a munkások körében egy emberöltőnyi időszak alatt végbementek. A vezetőknek, a gyár alapításakor olyan munkásgárdát kellett szervezniök, amellyel hosszabb távon is eredményesen dolgozhattak. A több száz munkásfelvételi kérelemből nyomon követhettük, hogy a gyár vezetői, hogyan és honnan tudták biztosítani az iparos szakembereket, illetőleg a kampányokban szükséges ideiglenes munkásokat. A dualista integráció lehetővé tette az iparos szakmunkások, valamint a cukorgyártás speciális folyamataihoz értő munkások toborzását, a monarchia iparilag fejlettebb területeiről, így Ausztriából és Csehországból is. A mukaerőpiac másik forrása a magyarországi - elsősorban felvidéki - cukorgyárak voltak, ahonnan többen ajánlkoztak a tőkeerősebb és a jobb feltételeket biztosító újonnan épült cukorgyárakba. Ezek a munkások, akik közül jónéhányan két-három nyelvet is beszéltek - német, cseh, horvát - bejárták Európát is, már magasabb életszínvonalat és emberibb bánásmódot igényeltek. Homogén közösséggé válva ők alkotják majd a cukorgyár állandó munkásgárdáját. Jobb körülmények között éltek, mint az idénymunkások, vagy akár azok, akik Kaposvár egyéb kisüzemeiben dolgoztak. Az idénymunkásokat a túlnépesedett Kaposvár munkanélküli tömegeiből, valamint a város vonzáskörzetéhez tartozó falvak agrárproletárjai közül toborozták. A napszámos munkásokat biztosító bázisterület hatósugara azonban a megyehatárokon túlra is kiterjedt, Tolna, Zala, Veszprém és Vas megyék agrárproletárjai, nem egy esetben kaptak munkát a gyárban, illetőleg az azzal egységes vertikumot alkotó béruradalomban. Az 1930-as évektől azonban - ki tapinthatóan - a cukorgyár munkaerő piaca Kaposvárra szűkült, a város munkaerő-feleslege mindenkor biztosította az olcsó munkaerőt. A város azonban egyben riválisa is volt a gyárnak, mivel a legjobb cukorgyári iparosmunkások lehetőséget kaptak az iparengedély kiváltására. Részben ezzel is magyarázhatjuk, hogy a bonyolultabb szereléseket a karbantartási munkálatok és a rekonstrukciók idején, idegen, többnyire Pestről hozott szakmunkásokkal végeztették a gyárban. Kladnigg már az 1910-es évek elején is jelezte ezt a gondot az igazgatóságnak, rámutatva, hogy a cukorgyár Kaposvár egyéb üzemeiben dolgozó iparos munkásoknak nem jelent nagy vonzerőt, mivel őket csak a 4 hónapig tartó kampányban, legfeljebb még néhány hónapig a karbantartási munkálatoknál tudják csak foglalkoztatni, így azok nem szívesen változtatják meg munkahelyeiket.

1