Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Erdősi Ferenc: Somogy megye közlekedési hálózatának kialakulása a XIX-XX. században. (Második közlemény)

szigetvár-pécsi, kaposvár-igal-mernyei, kaposvár-jutai, öreglak-balatonboglári, tab-szántódi, nemesvid-komárvárosi th.-i útszakaszokat és a szigetvár-mozsgói községi utat. Másodrendű utakból jóval kevesebbet tartalmaz a térkép, mint pl. az öreglak-marcali-nemesvidi, az iharosberény-csurgói, a nagybajom-jákói, siófok—daránypusztai, berki-dombóvári th.-i útszakaszt, továbbá a marcali-kéthelybalatonszentgyörgyi községi útszakaszt. Nem tudjuk, hogy milyen adatokra alapozva történt e térkép szerkesztése, de mindenesetre gyanús, hogy az itt ábrázolt utak annyira elrugaszkodtak volna az 1910. évi megyetérképen bemutatott hálózattól. Lehetséges-e pl., hogy a még törvényhatósági utak közé sem sorolt marcali -kéthely-balatonszentgyörgyi út megyénk kevés autóútjának egyike lett volna? Feltűnő az is, hogy a Szigetváron összpontosuló autóutaknak nincs kapcsolata az állami útra (mint közlekedési tengelyre) tapadó útrendszerrel, sőt ettől is teljesen független a Marcali környéki autóúthálózat. Nemcsak e három részhálózat között hiányzott az összeköttetés, de az ezek által közrezárt területeken előfordultak teljesen izolált autóútszakaszok is (pl. a szántód-tabi, a nagyatád-csokonyai). Az 1926. évi autóúttérkép

2 nemcsak abban különbözik az előbbitől, hogy már három kategóriát különít el, hanem elsősorban abban, hogy jóval több utat minősít autó útnak (2. ábra). Tekintettel arra, hogy a világháború idején útépítés úgyszólván nem is volt, a háborút követő években is csak néhány szakaszon, az autóutak „szaporodása" csak látszólagos lehet. Egyszerűen lejjebb szállították a minőségi kritériumokat; ezzel az engedménytétellel az autóúthálózat csaknem megduplázódott. Elsőrendű autóútnak mindössze a régebbi nagykanizsa-kaposvár-pécsi állami utat, valamint a Balaton mentén már Fonyódig kiépült, ill. épülőfélben volt - elsősorban az idegenforgalmat szolgáló - betonutat nyilvánították. A jobb minőségű megyei utakat s néhány községi közlekedési utat (juta-öreglaki, marcalibalatonszentgyörgyi) a másodrendű autóutak közé soroltak. A harmadrendű autóutak többségét is a megyei utak közül jelölték ki. Kivétel volt a simonfa-mozsgói, a csokonya-barcsi, a lad-homokszentgyörgyi, a csokonya-görgeteg-lábodi, az inke-somogyszobi útszakasz, amelyek községi közlekedési utak voltak. E térképen az autóutak most már összefüggő hálózatot alkottak, a megyeszékhelyet gépkocsival járható utak kötötték össze a járási székhelyekkel és számos egyéb községgel. Az 1920-as évek végére már jónéhány kiépítettnek minősített út szolgálta a forgalmat, de a régebben építettek állapota időközben sok helyen annyira leromlott, hogy használati értékük alig különbözött a még kiépítetlen füldutakétól. Bármennyire is mutatós eredmények születtek az 1920-as években az útépítések terén, az úthelyzet még mindig nyomasztóan rossz volt. Somogy vármegye Hivatalos Lapjának 1931. febr. 19. számában az állami útsegélyről adott elszámolás szöveges kiegészítése megemlíti, hogy Nagyatádnak, a járási székhelynek még semmilyen irányban sem volt kövesút összeköttetése, és kifejezésre juttatja azt a törekvést, hogy a legközelebbi segélyből legalább a Kaposvárral való öszszeköttetést kellene biztosítani kövesút építésével. Amikor az úthálózat fejlődését értékeljük, az útstatisztikák adatainak elemzése mellett érdemes az utat használó személyek mindenkori tapasztalatát is beépíteni. Ebben az időszakban az utak rossz minősége elsősorban éppen az uralkodóosztályok módosabb, már gépkocsitulajdonos tagjainak az érdekét sértette a