Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Befejező rész)

A kossuthiánus tábor viszont éppen azért igényelte - túl a döntéshozatali jogon - a végrehajtást is a megye számára, mert ebben látott eszközt a központi hatalom olyan esetleges akcióinak-rendeleteinck a kivédésére, amelyek az alkotmányosságnak, egyesek és önkormányzatok törvénnyel szankcionálandó jogainak megsértésével járnak. Igaz, a törvényhozás a kormányt, amely tőle kapja hatalmát, feleletre vonhatja tetteiért. Csakhogy a törvényhozás nem permanens; szüneteiben is szükség van az alkotmányosság oly garanciáira, amelyek az ezen alkotmányosságtól eltérni hajlamos kormánynak megálljt kiáltanak. Ezt csak az önkormányzatok tehetik; hatásosan azonban csupán akkor, ha egyszersmind a törvény- és alkotmánysértő rendeletek életbe léptetésének meggátlására is módjuk van; ez viszont azzal biztosítható, ha a végrehajtás joga törvényesen őket illeti. Mivel pedig a sok-sok alapszintű önkormányzat ellenállását a jogtipró kormány könnyűszerrel szétzúzhatja, az őket egybefogó és oppozícióiknak közös irányt adó megyei autonómia nagyobb morális erőt képviselhet az alkotmányosság védelmében, mint a helyi ellenállások matematikai összege. A megye tehát döntéshozó joggal középszintű ügyek létezése miatt, a végrehajtás jogával pedig az alkotmányosság oltalmazása végett ruházandó fel; az utóbbi egyidejűleg oly eszközt jelent a megye számára, amelynek alkalmazási lehetőségével a legszélesebb körű ellenőrzést gyakorolhatja a kormány politizálása és ténykedése felett. Abban, hogy a döntésre és végrehajtásra illetékes megyeszervezet, mint intézményrendszer, kereteiben formailag alkalmas a fenti feladatok ellátására, igazat kell Kossuthéknak adni. Nem volt téves azon vélekedésük sem, hogy a kormány ellenőrző'jének funkcióját betöltő megyei autonómia felelős kormányzat mellett sem felesleges. A tulajdonképpeni kérdés azonban először is az, hogy ebben a megyei önkormányzatban mely társadalmi erők birtokolják a tényleges hatalmat, illetőleg az önkormányzatban valóban a megyében élő lakosság többségének akarata és érdeke testesül-e meg. A másik - az előbbihez mindenképpen csatlakozó - kérdés: található-e és mely garanciák arra, hogy egyrészt a megyeszerkezet a maga belstruktúrája tekintetében valóban a megyei többség alkotmányos jogainak és érdekeinek kifejezője lehessen, másrészt ne opponálhassa a népképviselet útján született kormánynak a társadalmi, az országos többség javára és alkotmányos úton hozott döntéseit. Kossuthék az első kérdésre még tudtak elvi feleletet adni: a megye tartalmilag a nemesség fórumából fokozatosan a területét lakó népesség fórumává alakítandó, a döntéshozó jog gyakorlásában pedig a személyes részvétel olyan képviseleti részvéttel cserélhető fel, amelyen keresztül a megyének minden lakosa - immár születésre való tekintet nélkül - egyenlő mértékben juthat szóhoz. A második kérdésre viszont a liberálisoknak egyelőre nem volt gyakorlati válaszuk: elvileg helyes koncepciójuk keretei kitöltetlenek maradtak. Márpedig az elv maradéktalan érvényesülését biztosító garanciák nélkül népképviseleti alapra állított megyei önkormányzat is védtelen egyes osztályok vagy hatalmi csoportok manipulációjával szemben, manipulált megyei autonómia pedig megbéníthat felelős és a társadalmi többség érdekében működő kormányt is. Az 1840-es években a megyék szerepét és jövőjét illetően három koncepció élt egymás mellett, hadakozott egymással, és hatott - erősítőén vagy gyengítőén egymásra. A kossuthi irányzat az egyidejűleg törvényhatóságnak és igazgatási szervnek tekintett, társadalmi alapjaiban azonban megváltoztatandó megyéi önkormányzat jogkörét az adott helyzetben - a neoabszolutista, centralizáló kormány