Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Befejező rész)

cenzus szerint erre kvalifikációval rendelkezik. Akadtak közöttük számosan a liberálisok, és nem csupán a radikalizmus felé hajlók körében, akik - mint Lónyay Gábor vagy Pázmándy Dénes - azt indítványozták, hogy a jobbágyok már most kapjanak a diétán képviseletet. Kossuth - és a reformerek többsége őt követte - ezt az eszmét nem tette magáévá. Nemcsak azért, mert elképzelhetetlen volt, hogy a javaslat már 1842-43 táján találkozzék a nemesség többségének helyeslésével, nélküle pedig reform-úton úgyis kivihetetlennek bizonyult volna. Hiszen a jogegyenlőség gondolatát tekintélyes erők nyíltan és egyenesen azzal utasították vissza, hogy „ezen ürügy alatt nyúlt Pèr Enfantin Szent Simonismusával más vagyonára, hősködik most Owen Angolhonban socialismusával". Kossuth, a nép törvényhozói jogának rendíthetetlen harcosa, azt tartotta veszedelmesnek, ha az alkotmány fejlesztése rendi alapokon történik; márpedig ez következett volna be, ha a jobbágyság, akár úrbériséggel terhelten, akár felszabadultan, külön osztályként kap bebocsátást a diétára. Kossuth felfogása szerint ilyen lépés az érdekegyesítés eszméjébe ütközik: osztályokat és rendeket távolít egymástól, holott nem az elválasztás, hanem éppen a közelítés a cél. Ha a nép a megyén kívül kap politikai jogot, akkor a tömeg ellentétbe kerül a municipális rendszerrel, ami pedig végkifejletében e rendszer megdöntéséhez vezet. Kossuth az ügy és a cél érdekében szemet hunyt afelett, hogy az oppidumok hajdanán is, egykorúan is azért törekedtek a szabad királyi város rangja után, mert a megye kebelében - annak árszabása miatt - nem volt módjuk áruik akadálytalan értékesítésére, saját vagyonuk független kezelésére, és nem tudtak szabadulni a rájuk telepedő megye kellemetlenkedő ellenőrzésétől és állandó zaklatásától. Ezért a magyar történelem legnagyobb szerencsétlenségének minősítette, hogy minden valamirevaló oppidum szabad királyi város akart lenni, elvált néptől-megyétől, és magával vitt „minden nyomatékot", amellyel a municipális szerkezetben „a népelem jogszerű polcra emelését" támogathatta volna. Kossuth azt vallotta, hogy e hibának nem szabad megismétlődnie: A nép kezdő lépésként és első menetben a megyével forrasztandó össze, először a megyében kell helyet és hatást kapnia; minél többet, annál jobb, de az is óriási dolog lesz, „ha csak féllábbal beléphet", mert a lényeg az, hogy „egyszer ott lehessen". Liberális körökben ismételten felbukkant a gondolat, hogy legalább a mcgyegyűlésre lenne célszerű beengedni és voksjoggal felruházni az adózó községek megbízottait. Pázmándy Dénes helységenként két választottnak javasolt részvételi jogot, remélve, hogy ezek „minden haladási kérdésekben a liberálisoknak támaszai lesznek"; Gorove választott, a követválasztásnál is szavazatképességű „népvéd"-eket kívánt minden községből a megyegyűlésre küldetni, hogy azok „a nép bármi érdekének sértésekor" szót emeljenek, és a népet a szabadságra fokozatosan készítsék elő. Kossuth pedig azt az ötletet vetette fel, hogy a népet legalább az adóügyek tárgyalásánál képviselhessék ügyvédei. Valójában ő is, a vezető ellenzékiek zöme is az úrbéresek megyei képviseletének általános bevezetését a nemesi többség várható ellenállása miatt egyelőre keresztülvihetetlennek, mivel pedig a községi képviselők személyének megválasztását és állásfoglalásukat egyaránt elhatározóan befolyásolhatták a földesurak, kockázatosnak is tartotta. Ezért annak érdekében agitált, hogy egyelőre, de első lépésként a „szabados" mezővárosok és az úrbéri terhektől önmagukat megváltott községek kapjanak a megyében, illetőleg annak gyűlésein a nemes személyes jogával egyenlő, de képviselet útján gyakorlandó jogokat. Az ő véleménye és elvbarátai szerint