Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Befejező rész)

lott, hogy adódtak esetek, amikor a megyék fellépése a kormányt meghátrálásra tudta kényszeríteni. Végül: a szokás alapján kifejlődött statutumjog címén, amelynek határait tételesen misem vonta meg, a megye önhatalmúlag szabályozhatott olyan kérdéseket, amelyekről törvény nem intézkedett. Mindezekből a liberálisok arra az elméleti következtetésre jutottak, hogy a megye nemcsak a nemesi önigazgatás fóruma és végrehajtó szerv, hanem tényleges „törvényhatóság" is; Magyarország viszonyai közepette nagyobb morális erő fekszik benne, mint magában az országgyűlésben; az alkotmányosságnak egyetlen, állandó és - mivel egy abszolutista hatalomnak a megyék egész sorával nehezebb megküzdenie, mint egyetlen diétával - leghatékonyabb biztosítéka; minthogy pedig kellő előfeltételek hiányában alulról sem a kormány jellegének megváltoztatására, sem a diéta szerkezetének oly átalakulására, amely a haladó és nemzeti erőknek kedvezne, egyelőre nincsen mód, az alkotmány legfőbb garanciáját: a megyét kell őrizni, erőssé fejleszteni, a benne rejlő' lehetőséget pedig mind a kormány esetleges abszolutista és nemzetellenes törekvéseivel szemben, mind a diéta befolyásolására felhasználni. E teória - burkoltan vagy kimondva - a megyei autonómia tágításának igényét tartalmazta, és porondra dobta a jogkörök megosztásának kérdését megye, diéta és kormány között. A megyerendszernek minden egykorú államelmélettől különböző, sajátosan magyar felfogása az adott hazai viszonyok terméke, a nemesi liberális gondolkodás szülötte volt. Kialakításában részes a reformmozgalomnak csaknem minden jelentős nemesi egyénisége, kifejtése azonban - persze nem előzmények nélkül - Kossuthnak és lapja munkatársainak, mindenekelőtt Pulszkynak, Gorove Istvánnak, valamint a liberalizmus utólag méltánytalanul feledett filozófus-ideológusának: Szontágh Gusztávnak nevéhez fűződik. Kossuth a Pesti Hírlapban már 1841-ben lefektette e teória alapjait és körvonalazta annak lényegét; a következő években - az ellenfelekkel folytatott harc során - az elméletnek már csak részletezését, újabb szempontokkal megtámogatását végezték el a nemesi reformerek. Kossuthék elmélete szerint a megyeszervezet még az alkotmányos Európában is egyedülálló, semmi máshoz nem fogható politikai intézményrendszer. Ellentétben az angol meetinggel, amelynek csak tanácskozási és kérvényezési joga van, és ellentétben a polgári államok választókerületével, amelynek lakói csupán a választások idején alkotnak alkalmi közösséget, döntési joguk pedig mindössze a képviselő személyére vonatkozik, és esetleges rossz választást sincs orvosolni módjuk, a magyar megye olyan döntési joggal rendelkező, folyamatosan élő-működő politikai fórum és hatóság, amely nemcsak megválasztja törvényhozó követeit, hanem utasításokkal látja el, sőt elégedetlensége esetén visszahívja őket. Alapja napjainkban a nemesi jogegyenlőség; gyűlése azonban megőrizte eredeti ősnépgyűlés típusát. Kezdetben ugyanis a magyar alkotmány csak szabad magyart ismert; a megyerendszer - eredetileg és kizárólag - a személyes szabadságra és a szabad birtokra épült fel; gyűlésein - amint Kecskemét és Nagykőrös mindmáig élő joga tanúskodik róla - a nemtelennek maradt nép is képviseltethette magát, amíg e jogát a parasztban „veszélyteljes ellenét" látó nemesség - egyesek szerint Dózsáék felkelése után - meg nem semmisítette. A megyében eleinte az ősszerződés, a népfenség eszméje valósult meg; rendeltetése a „semmit rólunk nélkülünk" elv gyakorlati érvényesítése volt és maradt; az alkotmányosság, amely a fenti elvvel egyértelmű, akkor is a megyeszerkezet által ós után öltött testet, amikor a nép kiszorult belőle. Mert legalább a nemességet tartotta meg a mindennapi