Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Péterffy Ida: Horváth György és fia, Ádám

Halóul Ének. Nota: 'S ólt. Áldjad én Lelkem az Urat. Óh múlandó gyönyörűség! Világ' tündér formája! Óh szív rettentő szörnyűség! Halál' halvány ortzája ! Közöttetek melly nagyon Kis közben vetés vagyon, (i. vszk.) Ugyanezt a 9 versszakos költeményét később beiktatja az Ötödfélszáz énekekbe, 3414. serszám alatt Halál címmel. Rövidesen sor került - mintegy maga vigasztalására -, ,,A' Lélek' halhatatlansága felől való gondolatok című munkájának megírására. A címhez fűzött magyarázat: „A' mint azokat édes Atyja' halálakor szomorú szívvel rendbe szedhette."

3

'

1 A könyv prózában írott ajánlása Szathmári István és Halász József püspököknek szól. Előbbi tanítómestere, professzora volt Debrecenben. Itt megemlíti ifjúkori kételkedéseit a lélek mibenléte, halhatatlansága felől, majd apjáról szól: „a ki volt az én lételemnek nemző oka, a' Természetből úgy meg-győzött engemet; hogy lehetetlen volt tovább kételkednem." íme, újabb kapcsolat apa és fia között. Amit a tudós professzorok nem tudtak tisztázni a teológia nyelvén az ifjú gondolkodóban, azt az apa megnyugtatóan rendezte el : ,,a' Természetből meg-győzte." Magát a hosszadalmas vallásbölcseleti fejtegetést versben írta Horváth. A nemegyszer tekervényes logikai úton vezetett gondolatmenet után, a befejező részben közvetlen szavakkal fordul apjához: Édes Atyám! ki ezeket mind tudtad, és bőltsebben, A' Te szent titkok közt őszült idődben; mint én ebben Az úgy-is el-fajúlt Világ' századjában született 'S emberi meg-állott korra meg-sem éreítetett Ifjú-korban; kinek lelked már készülő-félben..vólt Hogy hozzám erőtlen nyelved tsak nem leg-utóllyán szólt Hogy gyönyörűségére volt útnak indult lelkednek Bíztatása egy (úgy tartom) leg-hivebb gyermekednek. Tudom, - de abbúl támadt e nagyobb öröm szívedbe? Hogy egy méltó bátorságot vertem kegyes Lelkedbe. Vagy abbúl, hogy egy olly szabad szárnyon repdeső' elme, Mellyről Atyai szívednek sokszor gyanús félelme Lehetett, hogy Ikarusként fent héjjazó szárnyammal Veszedelmesen találok bánni önnön-magammal, Most olly meg-világosodott értelemmel beszéle, Hogy haldokló Attyának-is hasznára vala véle. Mikor én, szerelmes Atyám! én azzal biztatálak, Hogy ezer ember közűl-is egyet alig találok, A' ki olly boldog halállal szűnjön-meg élni mint Tc, Kit vígan kisér a' sirba jó Lelked-esmérete. f I49