Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)
Dümmerth Dezső: A Csokonai-probléma
Az a tartózkodás, mely a költő életében, kritikájában bizonyos fokig jellemezte, most egyszerre eltűnik. Azonnal rátér kiadási tervére, hogy összes munkáit átjavítsa és kiadja. Ezt bejelentette már nekrológjában is. Összes levelei, melyben a gyászeset után közvetlenül Csokonai nevét említi, csupán a versek kiadása, a nekrológ és a művek erős leértékelése körül forognak. Hiába keresnénk egy bármily rövid, résztvevő, vagy legalább sajnálkozó kijelentést leveleiben, egyet s:m találunk. Természetesen, megnyilatkozásai, egyéniségéhez méltóan sohasem durvák sőt, sokszor igyekeznek egészen finomak is lenni. A kiadásból befolyó összeget az özvegy anyának akarja juttatni, és magatartásában a kétségtelen jóakarat vezeti. Van azonban siető tárgyratérésében és magabiztos ítélkezésében valami a tapintat hiányából, ami méltán eshetett rosszul Debrecenben. Még mielőtt fülébe jutna a visszatetszés, amelyet nekrológja okozott, megnyilatkozásai ilyenek: „Kis Imre Ür szép cselekedetet tesz barátja árnyéka eránt, hogy a Lillát nyomtattatja, de még szebbet tenne, ha a Lilla hibájit elébb megtisztíttatná. Sem a rend nem jó, sem az Orthographia. A Praefatió pedig irtóztató. Hadnagy Fazekas Ür poetice igazíthatna benne valamit." 22 Vagy: ,,. . .tagadhatatlan, hogy a Cs. munkájiban sok kitörleni való van a sok csudálást érdemlő szépség mellett. Neki az én ítéletem szerint legfelségesebb munkája a Pillangó, a Kemény, a Szemrehányás. De ebben is van holmi, a mi változtatást kíván. Osztán a rend; holmi le nem vetkezhető Kálvinistaság, és a mi a Kálvinistaíágnál még veszedelmesebb : Debreczenyiség." 73 Szentgyörgyinek ugyanakkor ezeket írja: ,,Cs. rendetlen volt egész életében és minden dolgaiban, papirosai el voltak hányva, semmi rend nincs verseinek öszszeszedéseiben ; .. .majd így ír, majd úgy, és azt csak azért úgy ott, és így itt, mert a toll úgy ejtette az írást. . . Nagy része DJaetai Múzsájának etc. etc. minthogy egészen el nem hallgattathatik, arra való, hogy mint idétlen fajzások, hátúira vettessék etc. etc. Többet mondok: még legfelségesebb darabjaiban, a Reményhez írt ódában, a Lepében, mellyct ízetlenül és nagyon ajioirjTlKOS Pillangónak nevezett, és a Szemrehányásban is van valami, quod tollere velles . . ." 2/l Ezekből világos, hogy Kazinczy csupán udvariasságból emlegeti, mintha Csokonai költészetének csak egy része nem bírná tetszését. A valóság az volt, hogy nem ismert egyetlen költeményt sem tőle, melyben ne kívánt volna változtatást. Ezek a megnyilatkozásai annál figyelemreméltóbbak, mert itt még semmit sem tudott Debrecen ellenkezéséről. Csak azt tudta, hogy egyesek a kézirathoz hű kiadást tartják helyesnek. Mint már Nagy Gábort kérdezte, úgy Szentgyörgyitől is tudakozódik, mit mondtak Debrecenben a nekrológra: „Szeretném tudni édes barátom, hogy az Újságban olvasott jelentésem olvasása alatt benned és némelly más jó emberekben micsoda ítélet támadott eránta. Én azolta, hogy ezt a jelentésemet nyomtatott betűkkel olvashatom, forgattam sokat, ha nem kellene e valamit sajnálnom, de benne semmit nem lelek. Rendesnek vehetik, hogy magamat Kiadónak obtondálom, és az anyja híre s engedelme nélkül prefidenter szóllok a kiadás felől, de azt könnyű megmagyarázni az által, hogy éppen így akartam annál bizonyosabban elérni czélomat." 25 E sorok azt mutatják, hogy Kazinczynak - mielőtt bármit is hallott volna - lelkiismereti aggályai voltak. A választ azután rövidesen megtudja Szentgyörgyitől, aki egyenesen megírja neki a valóságot: „Ha nyílt szívvel kell szóllanom, senkit sem tudok, a kinek ioi
