Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Kanyar József: Népiskola Somogyban a XIX. század első felében (1806-1848)

„sunkát" a tanulók után. Voltak olyan helységek, amelyekben még egyéb ter­mesztvényeket is fizettek a tanulók után, például Darányban 2 fölöneő csutás kukoricát, Komlósdon pedig 1/4 pm búzát. Új népen ugyanannyi zabot. A „fekvő javakat" sokhelyütt még kenderfölddel és kisebb házi és kerti fundussal is gyarapították, amelyeket rendszerint a falvak lakói műveltek meg részben, vagy egészben. A görgetegi római katolikus tanítónak magának kellett megművelnie az iskola ingatlanjait. A körzet földesurainak a magatartására jellemzően elmondhatjuk, hogy a 19 helységben mindössze csak 7-ben járultak hozzá a földesurak a tanítói jöve­delmekhez, jóllehet nem egyhelyütt kilátásba helyezték a község lakói, hogy szí­vesen megmunkálnák azokat a földeket, amelyeket a birtokosok bocsátanak a tanítók rendelkezésére. 12 helységben a falvak közössége vállalta magára a tanítói és jegyzői jö­vedelmek készpénzbeli és terménybeni beszolgáltatását, amelyek között már rész­ben új elemként: a búzakenyér (Komlósd, Rinyaújlak), a faggyú (Csokonya, Görgeteg), a legeltetés (Csokonya), a len (Csököly) és minden telkes jobbágy után I porció széna (Csököly) szerepelt. * * * ///. körzet I. BALATONÚJLAK 4. Rk. A) ­B) a) b) C) b) 2 hold szántó I hold tét íj ft 14 pm rozs 4 akó bor I. BALATONBERÉNY 4. Rk. 7- A) ­B) ­C) a) 28 ft 42 kr. b) 2 szekér széna 28 pm gabona 8. Levél írásért kap 7 ft (Nótárius) I. VÖRS 4. Rk. 7- A) ­B) ­C) a) 44 ft (a kántor 30 gyermektől gyermekenként 1 ft-ot kap) b) 23 pm rozs I font gyertya 16 szekér tűzifa I hold tavaszi I hold őszi 3­I. BALATONSZENTGYÖRGY 4. Rk. 7- A) ­B) ­C) a) 18 ft 56 kr. b) ­I. BALATONKERESZTÚR 4. Rk. 7- A) ­B) ­C) a) 20 ft b) ­6. I. KÉTHELY 4. Rk. 7. A) ­B) ­C) a) 40 ft b) 40 köböl gabona 20 kereszt szalmás gabona 20 akó bor

Next

/
Thumbnails
Contents