Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)
Komjáthy Miklós: A somogyi konvent II. Ulászló-kori oklevelei az Országos Levéltárban. (Nyolcadik közlemény)
ve, az út két oldalán két földhatárjelet találtak. Majd északnak fordulva újra két földhatárjelre bukkantak mindkét felén az útnak. Ezeket felújították. Innen észak felé fordulva egy vadalmafa alatt volt két földhatárjel, amelyeket megújítván, ugyanez irányban menve egy vadkörtefa alatt két földhatárjelet találtak, valamivel tovább ismét kettőt. Innen észak felé egy földhatárjelet, majd nyugati irányban menve egy szántóföldön két földhatárjelet, egy kissé távolabb ugyancsak egy szántóföldön két földhatárjelet találtak. Ezután dél felé fordultak s egy hold föld hosszában menve egy földhatár jelhez jutottak, azután pedig elkanyarodván nyugat felé, hasonlóképpen egy holdnyi föld hosszában menve megint egy földhatárjelct találtak. Innen dél felé egy nagy úthoz értek, amelyen Zenthgyewrgh faluból az elpusztásodott (nunc prédium factum) Bessenyew faluba lehet menni s ez út mellett is volt egy földhányáshatárjel. Majd nyugat felé kevéssé előre haladva, ugyanezen út mellett egy egyenetlen rét végén (in fine cuiusdam praui prati) két határjelet találtak. Itt ért véget a határjárás, amelynek során a határjeleket, ahol szükséges volt, megújították. Mindezt elvégezvén, a királyi curiából kiküldött Kelemen diák a vitás földet, amennyire meg tudta ítélni, 25, vagy annál valamivel kevesebb ekényire becsülte. A birtokbejárás lefolytatásáról, a birtokbaiktatásról, a határjelek felújításáról, a vitás föld megbecsüléséről a kiküldöttek Szent György ünnepének nyolcadára, május i-ére küldik jelentésüket Ráskai Balázs tárnokmesternek. Mellékelvén a tárnokmester ítéletlevelét eredetiben, amelyet pecsétjük felső részével, ahogy szokásos, a szélén lepecsételtek. - Papír. Több felé szakadt, hiányos. - Zárópecsét nyoma. - Hátlapján egykorú feljegyzés az ügyvédvallásról. - Dl. 101801. - Batthyány-család körmendi levéltára. Tűrje. Nr. 34. 971504. május 12. (Domin. a. Rogationum) A somogyi Szent Egyed monostor konventje előtt néhai Mere-i György özvegye, Krisztina, valamennyi rokonának terhét magára vállalván, a következő bevallást tette. Mivel férje, néhai György úr birtokai után neki járó hitbér és jegyajándék fejében nemes Mere-i János 22 arany forintot lefizetett, ezért most őt a 22 forint, ill. a néhai Mere-i György birtokai után neki járó hitbér és jegyajándék felől nyugtatja. - Papír, Hátlapján pecsét nyoma. - Dl. 49354. - Szalay Ágoston gyűjteménye. - Mérey cs. levéltára. 98. 1504. május 21. (III. p. Asc. Domini) II. Ulászló király meghagyja a somogyi egyház konventjének, hogy hites embere e parancslevelével együtt adja át Báthori Györgynek és Istvánnak, valamint Ozthopan-i Pernezy Imrének, a Báthoriak Somogy megyei Babocha vára-