Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Függelék - 1. Somogyi Levéltári Napok '79

tanulság, miszerint a történészek hovatartozását illetően egy egészségesnek mondható megyei - regionális - országos arány szemlélhető itt. Fontos dolog az, hogy a történettudomány hivatott és elismert művelőinek vizsgálódási körében szerepet kap egy-egy megyénkhez. régiónkhoz kötődő helytörténeti téma is. Ha ezt a gondolatot úgy folytatnánk, hogy csak ezáltal kerüli el a periodika a provincializmus veszélyeit, akkor nem biztos, hogy igazunk lenne. A legutóbbi számban Laczkó András nagyon szemléletes pályaképet közölt a néhai somogyi lapszerkesztőről, Roboz Istvánról. Igen érzékletes ahogy bemutatja a Somogy kifejezetten provinciális jellemzőit, jóllehet hasábjain olyan neves egyéniség is publikált, mint Jókai Mór. Legalább ilyen érzékletes, amikor azt bizonyítja, hogy a kulturális hagyományápolás az irodalmi és a művészeti örökség őrzése ügyében ugyanez a lap miként rázta 1c magáról a „vidékiség" béklyóit. Az a tény tehát, hogy levéltári évkönyveink hasábjain megyei és megyéntúli, közismert és most induló történészek írásai és dokumentumközlései váltakoznak, önmagában csak egy lehetőség a térbeli és a témabeli beszűkülés elkerülésérc. Természetesen nagyon fontos lehetőség cz. Meghatározó azonban, a periodika szerkesztésbeli következetessége, a kutatói felfogás korszerűsége, a megfelelés igénye a diszciplináris követelményeknek. Ezek a tényezők adják - úgy gondolom - a vidéki műhelynek és annaleseinek igazi értékhordozó lényegét. Ettől lehet vidéki úgy, hogy mégsem provinciális és ez a folyamat nagyon is szervesen összefonódik azzal a tendenciával, amelyet nemrégiben Siófokon, az Országos Helytörténeti Konferencia, a Magyar Történelmi Társulat vándorgyűlése keretében, úgy szólván deklarált. Ez pedig nem más, mint a helytörténetkutatás fontossága, szerepe és távlata a történettudomány egészében. Ha az ottani tematikai intenciókat összevetjük e kiadványok témaskálájával, megállapítható, hogy Somogyban igen erőteljesen bontakozott ki a gazdaságtörténet és hasonló kiteljesedésre vár a művelődéstörténet, a művészettörténet, a közművelődéstörténet, az intézménytörténet kibontakoztatása is. Azt hiszem, nemcsak a levéltár évkönyvei kapcsán érvényes feladat ez, hanem kiterjeszthető más publikációs fórumokra és a hasonló rendeltetésű tudományos közgyűjtemények munkájára is. Sommásan tehát: egy sok szálból összefonódott koncepciózusnak mondható helytörténetkutatásnak vagyunk tanúi. Ennek örömteli megvalósulása lehet egy a megyéről mind pontosabban és a kor igényei szerint megfogalmazott kép megrajzolása csakúgy, mint ifjú történészek útnak indítása, történelemszakos pedagógusok kutatóvá avatása, segítése, egészséges favorizálása. Természetesen nemcsak az általam említett adatokból következik ez, hiszen az évkönyv tanulmányait élőszóban és recenzióban országos és megyei szakfórumokon - a korábbi Levéltári Napokra gondolok, az arra illetékes szakemberek méltatták és mérlegre tették. A számszerűség legfeljebb a munka alapirányait, feltételeit és kereteit jelzi, ezek a szakmai ítéletek világítják meg igazán a tevékenység tartalmi jelentőségét. A lényeg tehát az, hogy a Levéltári Évkönyvekben, a Múzeumi Évkönyvekben, a Somogyi Almanachban és másutt is egy potenciális, széles befogadásra, feldolgozásra érdemes helytörténeti tényanyag és tanulmányi anyag áll rendelkezésünkre. Milyen e kiadványoknak a hasznosítása? Többször nyilatkoztak erről már a történelemtanárok is. Esetenként kissé keserű szájízzel felemlítve azt, hogy ez a lehetőség gyakran kihasználatlan, sok esetben parlagon marad. Ha más nem, az a tény, hogy ezek a helytörténeti dolgozatok időtállóak - bizonyos mértékig optimistává tehet bennünket. Ami a tegnapi, vagy a mai; redukált óraszámú és sajnos redukálódott jelentőségű történelemtanításból kimaradt, az talán már holnap jobban hasznosítható lesz. Az itt ülők tudják a legjobban, hogy mindez nem feltétlenül óraszám kérdése csupán. Mégis, ha arról hallunk, hogy a történelem ismét érettségi tárgy lesz talán hihetünk abban, hogy a stúdium ezáltal is visszanyeri majd az iskolai oktatásban, nevelésben kénytelen, kelletlen csökkent jelentőségét. „Ha az ifjak gondozása és nevelése a helyes úton halad, akkor az állam hajója biztosan megy előre, ha ellenben baj van a nevelés körül, arról jobb nem is beszélni" - mondta kétezer évvel ezelőtt Platon. Az antikvitás jeles bölcselője egy általa elképzelt állam hipotézisét felvázolva, itt abbahagyta az egyébként nagyon is célirányos gondolatot. Mi azonban egy valóságos .illámban élünk és az ifjak hazafias nevelése, történclemtudása körül vannak gondjaink, amelyekről beszélni kell. Azt hiszem a jelenlévők előtt e gondok mibenléte sokkal inkább smert, mint előttem, részint kívülálló előtt. Jóllehet mindebben az ember valóban csak részint lehet kívülálló. Hiszen tudjuk, hogy az iskola korántsem egy sziget a társadalomban és főleg nem egy, a társadalom hatásaitól védett sziget. Minden korábbi pedagógiai vélekedés és törekvések ellenére sem az. Az intézmény és a társadalom kölcsönös egymásra nyitottsága, legfeljebb egy didaktikus szűrőrendszert tételezhet fel, amely a kölcsönös hatásokat bizonyos tekintetben befolyásolja, némileg módosítja. A lényegen ez nem sokat változtat. A köztudatunkban, vagy a közgondolkodásunkban kialakult történeti kép, vagy történeti fel-