Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Kelemen Elemér: Adatok a népoktatás Somogy megyei történetéhez (1881-1918)

zettségi törvény teljesítése azonban korántsem érte el a kívánatos mértéket. Ha pedig nemcsak a beiratkozás és az iskolába járás adatait elemezzük, hanem megbízható adatok híján óvatos becslésekkel - arra is választ keresünk, hogy a hatéves korban beiratkozottak végig járták-e, elvégezték-e a hat osztályt, s ha igen, hány év alatt, akkor a tankötelezettség normális ütemű teljesítését még a századforduló után is legfeljebb 30-40 százalékosnak, összértékét kb. 60 százalékosnak tekinthetjük. 1905-ben pl. az elemi iskolába járó 12 éves tanköteleseknek 43,2 százaléka járt csak a hatodik osztályba, 27,9 százalékuknak egy, 26 százalékuknak két-három, közel 3 százalékuknak 4-5 éves visszamaradása volt. Az viszont elvitathatatlan fejlődés, hogy az iskolát rendesen végigjáró gyermekek írni-olvasni megtanultak, s növekvő számuk az analfabétizmus jelentősen csökkenő arányában is megmutatkozott. d) Somogy megye elemi népoktatása néhány összehasonlító adat tükrében Ha az elemi népiskolai hálózat főbb mennyiségi mutatóit, az iskolák és a tanítók számbeli gyarapodását, illetve az egy iskolára jutó tanítók arányának alakulását a dunántúli fejlődéssel összevetve vizsgáljuk, még szembetűnőbb a megyei fejlődés mérsékelt üteme. (L. 6. sz. táblázat!) Mind az iskolák, mind a tanítók számának növekedését tekintve, Somogy a 10. helyre kerül a dunántúli megyék rangsorában; jelentősen elmaradva a dunántúli, de még - igaz, mérsékelten - az országos fejlődés üteme mögött is. Különösen feltűnő ez akkor, ha helyzetét a dél-dunántúli „kultúrlejtő" korábban Somogyhoz hasonló vagy Somogyhoz viszonyítva is elmaradottabb megyéinek, elsősorban Zalának a felgyorsuló fejlődésével vetjük össze. Az iskolák fejlettségét, belső tagoltságát érzékeltető viszonyszámok pedig, amelyek mindvégig az utolsó helyre rangsorolják megyénket, az aprófalvas településszerkezet és a felekezeti megosztottság következtében alacsony szinten megrekedő, az egytanítós kisiskolák túlsúlyát őrző iskolahálózatra mutatnak. A helyzetmeghatározáshoz ismételten utalnunk kell a környező megyékben végbement kedvezőbb irányú változásokra. A népoktatási helyzet változásai mögött bizonyító erővel sorakoztathatok fel a materiális tényezők, legkézzelfoghatóbban az iskolák fenntartására és működésére fordítható jövedelmek, ill. kiadások alakulása. A következő táblázatokban tízéves periódusokban az iskolák összjövedelmének egy iskolára vetített abszolút, ill. - az iskolák nagyságát is figyelembe vevő - relatív értékeit sorakoztatjuk fel, és ennek alapján rangsoroljuk a dunántúli megyéket. (A relatív érték megállapításához az egy iskolára jutó összjövedelem, ill. kiadás és az iskolák nagyságát mutató viszonyszám - a tanítók száma, ill. az iskolák száma - hányadosát vettük alapul.) (L. a 7. sz- táblázatot.) Hasonló erőviszonyok rajzolódnak ki, ha az iskolák rendelkezésére álló anyagi erőforrásoknak az egy tanköteles tanulóra jutó hányadát vizsgáljuk. A költségvetési tényezők alakulása is felrajzolja a somogyi fejlődés sajátos görbéjét: 1872-ben az egy iskolára jutó értéket tekintve a hatodik, ennek az egy „redukált" iskolára vetített arányát tekintve az első (!) helyen álltak a Dunántúlon, 1880-ban azonban már mindenképpen az utolsó helyen. Dunántúli átlagban, de országosan is mintegy 40 százalékkal többet fordítottak ekkor egy iskolára, a dunántúli rangsort vezető Mosón megyében pl. a somogyinak több