Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár szolgabírói évei (1846-1848)

nyugalom fenntartására hívta fel a megyét. A sajtó cenzúra eltörlése mellett, a legnagyobb hatást a jobbágyság felszabadítása érte el. 86 A megye földbirtokos nemességét nem érte váratlanul a pesti forradalom és a pozsonyi országgyűlés eredménye, hiszen korábban ezekért harcoltak a képviselői az alsótáblán. A me­gyei közgyűlés osztatlan örömmel fogadta az elért vívmányokat és szükségesnek találta, hogy „. . . mind az országgyűlés sebes haladása, mind az előre nem lát­ható rendkívüli események tekintetéből. . . minden hétfőn - a legközelebbit ki­véve nagygyűlést tartani." 67 Intézkedett a megyei közgyűlés arról is, hogy a járási tiszviselők a közsé­geikben magyarázzák, ismertessék a forradalmi változásokat. A falusi lakosságot körlevél útján tudósítják a feudális terhek megszüntetéséről. A megyegyűlés vé­gezetül kifejezte óhaját, hogy az „. . . új kormány az alkotmány és törvény kijelölt ösvényén a haza szempontjából intézze a béke és csend helyreállítására szükséges erélyes lépéseit. Az ország pedig megnyugtatott állapotban nézzen elébe a még ez évben összeülendő törvényhozásnak." 68 2. A forradalom és szabadságharc szolgálatában Noszlopy Gáspár első teendői közé tartozott a márciusi napokban, hogy a forradalmi változásokkal járásának lakosságát megismertesse. Vajda Pongrác es­küdttel felosztotta járását és néhány napon belül mindenütt népgyűlésen ismertet­te a változásokat. A községeiben a lakosság örömmel vette tudomásul, hogy a robotot, a dézsmát és a pénzbeli fizetéseket, valamint a földesúrnak a jobbágy feletti bírói hatalmát és a jobbágytelek rendelkezési jogát eltörölték. A jobbágy­telek a rajta gazdálkodó volt jobbágy birtokába került. A népképviselettel és a közteherviseléssel az ország közéletéből addig kizárt jobbágyság formálisan tár­sa lehetett a nemeseknek. Somogyban a nemesek száma 1848 előtt 10768 volt, az összes lakosság 4,6%-a. A nem nemes férfinépesség a következő volt: tisztviselő és honoratior 426, polgár és kézműves 2 762, nemesek szolgái 7 002, jobbágygazda 17 732, zsel­lér 20048, családfő fiai, örökösei: 57232. Ehhez járult az összes női népesség még 101 126 fős létszámával és így a nem nemes lakosság 206 328 főt tett ki. 69 A művelés alatti és adó alá kerülő földesúri, majorsági birtok összesen 400196 magyar hold, míg a volt úrbéresek birtoka 350053 magyar hold volt. Ebben nincs benne az erdő, csupán a bclsőtelek és rét, a szántó, valamint a sző­lő szerepelt. /ü A megyében 5559 jobbágytelek szabadult fel, amelynek többségén már nem egy család, hanem gyakran 6-10 család is gazdálkodott. Noszlopy kerületében a rendelkezésre álló adatok szerint 4 községből nincs adatunk - 528 jobbágy és zsellér háztartást érintett a jobbágyfelszabadítás. Ez 333 jobbágy és 246 zsellértelket jelentett. A megszűnt jobbágy-robot gyalognapokban számítva 43 685,4 napot jelentett és 519 ezüst forint fizetése alól mentesültek a lakosok.' 1 Községei közül pl.: Inkén 2450 magyar hold urasági birtok mellett az úrbéresek kezére 2037 hold jutott. Böhönyén ez 4519 és 1528 holdat jelentett. Bolháson 3939 urasági hold és 1191 úrbéres hold, Miháldon 2085 urasági és 2424 úrbéres holdat jelentett. Vesén 2804 és 1430 hold, Vrászlón 2339, illetve 402 úr­béres hold, míg Pat községben 729 urasági és 494 úrbéres hold volt. Az utóbbiak szabadultak fel, azaz kerültek a volt jobbágyok kezére.'"

Next

/
Thumbnails
Contents