Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)
Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)
dott, arra késztette Kossuthot, hogy - összességében bármennyire idő előttinek minősítette Somogyi programját - lapjában a küzdőtérre lépjen a háziadó nemesi vállalása mellett. 1842 márciusától, még az esztergomi, nyitrai, zempléni és tolnai események előtt - az országgyűlési tárgyak előkészítésének jelszavával - észhez és szívhez egyaránt szóló agitációba kezdett annak érdekében, hogy a nemesség a háziadó vonatkozásában mondjon le eddigi mentességéről. Felmérte, hogy az igazi harc még csak ezután: a követutasítások készítése és elfogadása során indul meg a háziadó körül, mivel a megyék többsége a szatmári pontokat a követutasítást előkészítő választmányok elé utalta véleményezés végett, azok pedig csak 1842 folyamán fogtak munkába, javaslataiknak a közgyűlés elé terjesztése viszont csupán 1843 első hónapjaiban volt várható. Agitációja nem maradt hatástalan, de átütő sikerre sem vezetett: mindössze 17 megye nemességének többsége volt hajlandó arra, hogy megossza a néppel a háziadó terhét. Mindez azonban a történelemnek már további lapjaira tartozik. d) Az egyház békebontása és az egyházi javak felhasználásának ügye A liberalizmus 19. századi térhódítása Európa-szerte lazította azt a feltétlen hűséget és engedelmességet, amelyet az egyház a hívőktől önmaga irányában követelt. Egyik tünete volt ennek a vegyesházasságok számának gyors növekedése azokban az országokban, ahol katolikusok és protestánsok éltek együtt, illetőleg az a körülmény, hogy az ilyen házasságra lépő protestáns fél egyre ritkábban adott reverzálist, azaz vállalt olyan kötelezettséget, hogy gyerekeit a katolikus hitben nevelteti. Tekintélyének, a lelkek felett gyakorolt hatalmának ilyen hanyatlása az egyházat ellentámadásra indította. Ennek kezdeményezői még a 30-as években az erélytelen XVI. Gergely pápát befolyásuk alatt tartó jezsuiták voltak, ök ösztönzték az egyházfőket olyan rendszabályokra, amelyektől a klérus tömegbázisát szűkítő folyamatnak legalább lassítását lehetett remélni. Biztatásukra elsőnek német egyházkormányzók: Köln és Breslau érsekei léptek sorompóba olyan pásztorlevelek kiadásával, amelyeknek rendeltetése a katolikusoknak a vegyesházasságtól visszariasztása volt. Példájukat Magyarországon előbb csak a nagyváradi és a rozsnyói püspök utánozta, 1840-ben azonban a főpapság egésze az ő útjukra tért. Az 1840-i diétát követő napokban összeült a püspökkari konferencia. Mintegy válaszul az 1840-i diétának vallásügyi - a reverzális-kötelezettséget is megszüntetni célzó - törvénytervezetére, amely egyébként nem nyert uralkodói szentesítést, 1840. július 2-án Kopácsy József esztergomi érsek, majd sorra valamenynyi püspök pásztorlevelet intézett papjaihoz. Nemcsak azt szögezték le mindanynyian, hogy a vegyesházasságra lépő katolikus az igaz hittől való eltávozás veszélyének teszi ki magát, hanem azt is kijelentették: rcverzális nélkül létrejött házasság súlyos bűn mind Isten, mind a természet törvénye ellen. Ezen az elvi alapon utasították papjaikat, hogy az olyan házasságot, amelynél a protestáns vőlegény nem ad reverzálist, anyakönyvezzék ugyan, de ne az egyház hivatalos képviselőjeként, hanem csupán a tanú minőségében, a felektől tagadják meg a szokásos szertartást és áldást, az esketést ne templomban, hanem paplakban vagy másutt, ne templomi, hanem csak köznapi papi ruhában végezzék el. Lonovics József csanádi püspök pedig még arra az esetre is eltiltotta papjait a vegyesházasság megáldásától, amikor a protestáns fél a reverziálisra kész. 2I S
