Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)

sét látta, sérelmezte az eljárás módját, és azt gyanította, hogy a szabályozásra a bécsi kereskedők kedvéért került sor, akiknek a távolabbi körzetekbe irányuló levelezését az új intézkedés értelmében az előzőnél kisebb illeték terhelte. Hont erre határozatba hozta, hogy a diétának az ország által kezelendő postarendszert kell szerveznie. Tolna Perczel Mór indítványára feliratban emelt óvást a rendelet ellen, követelte a postaigazgatóság felszabadítását a külföldi befolyás alól és egyértelmű alárendelését a Helytartótanácsnak, a magyar nyelv bevezetését a postaigazgatásba és az országgyűlés intézkedéséig a korábbi viteldíj-rendszer visszaállítását. A postaszabályzat és Tolnának az ügyben önpéldája követésére szólító körlevele nagy visszhangot ébresztett. Az ellenzék nem a posta regálejellegét, hanem azt tagadta mindenütt, hogy a Helytartótanács megkerülésével bárkinek is joga lenne a postailleték révén a kincstári jövedelem növelésére. Érvei szerint a postaügyet a nemzet csak oly feltételek mellett engedte át a kormánynak, hogy az gondoskodik a levéltitok megőrzéséről, biztosítékokat nyújt a visszaélések ellen, a postaügy irányítása pedig a Helytartótanács kezében marad. Mivel mindezt elmulasztotta, a postaügy, mint országos sérelem, a Helytartótanács jogkörének helyreállítása, illetőleg a postarendszer újjászervezése végett a diétára viendő. A konzervatívok viszont azt próbálták bizonygatni, hogy a posta kezelése oly kizárólagos felségjog, amely sohasem volt országgyűlési vitatkozások tárgya. A pártharcok a postakérdésben a legtöbb megyében az ellenzéki felfogás győzelmét hozták. Mindössze 6 közgyűlés vette az új szabályzatot és Tolna körlevelét pusztán tudomásul. A többi megye pártolóan tette át az ügyet követutasító választmányához, 17 pedig síkra szállva amellett, hogy a diétáig a régi árszabásnak kell érvényben maradnia, feliratban is csatlakozott Tolna kezdeményezéséhez. Közülük Nógrád még azt is kiszámította, hogy az új tarifa szerint a gácsi posztógyárnak a korábbi 280 helyett 900 forintot kell évi levelezésére költenie. Sőt időközben egyik-másik eredetileg közömbös megye ugyancsak álláspontot változtatott: Győr például a független magyar és országgyűlésileg szabályozandó postarendszer megteremtését követeinek 1843-ban szintén utasításul adta. c) A pénzügy és bankkérdés A postaügyhöz hasonlóan felbolydította a kedélyeket a Helytartótanács egy pénzügyi rendelete. Az uralkodó 1841-ben további 20 évre meghosszabbította az Osztrák Nemzeti Bank azon privilégiumát, hogy a birodalom egyetlen pénzkibocsátója maradjon, tehát a fizetőeszközül használt bankjegyeket is kizárólagos joggal ő adhassa ki. Az intézmény a felhatalmazás alapján még ugyanezen évben új papírpénzt hozott forgalomba, a Helytartótanács pedig egyetemlegesen elrendelte, hogy a friss bankókat mindenki, így a magánszemélyek is, kötelesek elfogadni. Lépése ismét Magyarország pénzügyi függőségére terelte a figyelmet. A közgyűléseken egymást érték a keserű kifakadások a kormány fináncpolitikája, az Osztrák Nemzeti Bank monopolhelyzete és önálló magyar bank hiánya miatt. Vádolták a főhatóságokat, főleg a Kamarát, hogy minden jó ércpénzt kivisz az országból, csak papírpénzt forgalmaz, amelyet az ország törvényesen sohasem ismert el pénznek; egyáltalán Magyarországra káros, az adósokat nyomorba taszító bankpolitikában segédkezik. Mindezt a Helytartótanács azzal tetézi, hogy az uralkodó 1816-ban elhangzott ígérete ellenére nemcsak a közpénztárak, de magánosok számára is az új bankók elfogadását írja kötelezően elő, hamisítás esetén