Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)

zctt jobbágytelkes nemesek is ingadoztak, hogy az adóellenes konzervatívokat, vagy az adózók körének szélesítését igenlő liberálisokat kövessék-e. A többségében műveletlen, politikailag teljességgel iskolázatlan köznemességet, amely számszerű túlsúlyával a megyék egész sorában eldönthette a tisztújítás vagy követválasztás kimenetelét, nem csupán, sőt esetenként nem is elsősorban eszmei ráhatással, vagy a függőségi viszony révén lehetett megfogni. Jelentékeny része - esetleges meggyőződését is sutba vágva - annak ígérkezett oda, aki közvetlenül és azonnal élvezhető módon honorálta szavazatát. A köznemesség közgyűlési szereplésével példátlan vesztegetési rendszer honosodott meg Magyarországon. A nemesi településeket járó kortesei útján mindkét párt etetésselitatással, napidíjak rendszeresítésével igyekezett e tömeget saját oldalára hódítani és a másik tábor ellen feltüzelni; ingyen szállította a gyűlés színhelyére, és szórakoztatásáról nem egyszer még prostituáltak szerződtetésével is gondoskodott. A választási agitáció lélekvásárlássá fajult, a nemesi szavazatjog áruvá alacsonyuk. A szükséges anyagiakat a pártok teremtették elő saját híveik körében indított gyűjtés útján. Egy sor megyében bevett gyakorlatnak számított, hogy mindkét tábor aláírási íveket nyitott, amelyre tehetősebb híveik rávezették pénzben vagy természetben vállalt ajánlásukat. 1840-ben Esztergomban Baldacci Antal egymaga 100 forintot adott az ellenzék főkortesénck; Pozsonyban csak a tisztújítás napján 300 vödör bort osztott szét emberei közt az oppozíció vezérkara; Nyitrában a restauráció az ellenzéknek több mint 38000 forintjába és 216 vödör borába került. Veszprémbe?! 1841-ben a konzervatívok 18000 forintot áldoztak vesztegetésre; az összeg nagy részét gróf Eszterházy Károly tolnai főispán fedezte, aki, amikor az embervásárlást szemére hányták, azzal vágott vissza: törvény nem tiltja, tehát mindenkinek joga van rá, ha pénze van hozzá. Máramarosban 1841-ben a konzervatívok - a felhasznált kenyeret és egyéb ételt nem számítva olcsón, mindössze 4000 forinttal megúszták, de az 1842-i honti restauráció a két pártnak összesen csaknem 100 000 forintját vitte el, és a kis Árvában is megközelítette az 50 ooo-et az az összeg, amelyet a választásra elpazaroltak. Ugyanekkor Baranyában a konzervatívok választási hadjáratának finanszírozását Scitovszky János püspök csaknem teljes egészében vállalta. Győrben a konzervatív tisztújítási győzelemhez szükséges 18000 forintot néhány nagybirtokos, a tisztikar, protestáns és katolikus papok adták össze. Fejérben 1843-ban ugyanilyen célból 43 000 forintot biztosított a klérus, a nagybirtokosság és a középbirtokosok kétharmada; Zichy Domokos veszprémi püspök pedig ráírta a gyűjtőívre, hogy vállalja, „amennyi ezen felül szükséges". A pénzszűkével küszködő Magyarországon a választások roppant összegeket emésztettek fel. A felek nem egyszer kölcsönpénz felvételére kényszerültek, vagy csak utólag és nehezen tudták a választóiknak ígért napidíjat kifizetni, amiből néha bonyodalom is támadt. A tolnai ellenzék vezéreit 1841-ben perrel fenyegette hitelezőjük, mert az 1838-ban tartott és az oppozíció vereségét hozó tisztújításra adott pénzből még mindig több mint 12 300 forinttal tartoztak neki. Somogy több kisnemesi faluja 1843 őszén Somssich Pál országgyűlési követ ellen akart keresetet indítani, mert nem kapták meg a reá adott voksokért ígért összeget; igaz, Déd helység követelése egymagában 3000 forintra rúgott. A szavazatszerzés végett űzött visszaélések logikus következménye volt, hogy a leitatott, megvesztegetett tömegeket a választási aktus helyén és idején