Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Laczkó András: Sárközy István arcképe

Hogy mikor lépett ki a katonaságtól, pontosan nem tudjuk, csupán az indokait (azokról később lesz szó). Az elutasítás után Somogy irányába vette az útját. Mielőtt azonban szülő megyéjében közhivatalt vállalt volna, hosszabb ideig lakott Pesten és Budán (valószínű, hogy az ügyvédi vizsgákra történő felkészülés érdekében), 1785. július 4-én Kisasszondon kelt episztola címe szerint: Kandó Joseffnek írt első levél, melyet Pesti és Budai sok ideig tartott együtt lakásunk félbeszakadása után hozzám írt levelére válaszoltam. Kandóról keveset tudunk meg a naplóból, de bizonyosnak látszik, hogy patvaristák voltak együtt, mert pár évvel ezután mint „Pest vármegyei Fiscalis"-t jelöli meg. Az első küldemény témája jellemző; Kandó dicsérte Sárközynek a vidéken lakást, a boldogság egyik forrásaként állította be, mondván, hogy a városi emberek, akikkel nap-nap után találkozik, „érzékenység nélkül való fákknak láttszanak." Ez indította Sárközyt egy hosszabb meditációra, amelyet a divatnak megfelelően latin idézettel vezetett be. A korabeli társalgásban gyakori és kedvelt téma a kisasszondi nemesnél lírai inspirációk forrása, és viszonylag erőteljes tájfestő képek sorozatát eredményezte : Csak gondold el magad a Duna mentébe egy kisded városnak éppen ellenébe, a mint bé nyúl egy völgy a hegyek öblébe, hogy csörög egy patak szükdécselésébe. Mihelyst felbuggyan tiszta forrásában a magas erdőkk fái árnyékában szép fülemilekk hangicsálásában, már csuda erő van kivántatásában. Diána nymphait itt énekelteti Pán is itt furugjál nyáj ját legelteti, a viz folyamatyát Sylvanus ülteti fűzfákkal hol társát gyakran ölelgeti Feneke zöld pázsit a hegyek alyának oldala ligetes köves dagályának nem messze szélesül térja lapályának egy csatorna formán le tér a Dunának E vizet az erdő mindenütt kíséri mely a két hegy élit ágaival méri alatt' zúg a malom, mely majd egymást éri de utyát őriősnél egyik sem ismeri. Nem mintha lakosi minden társaságtól el-vonnák magokat s némely vigasságtól; nem, - ha távol nincsen az ártatlanságtól; s osztán, nem üressek ők is agságtól, Hanem mivel uttya a viz közepébe megyén, s nem látsz csapást annak fenekébe, söt, végről az útnak oda térésében sem látszik, mert kő van kő tetejében. Mondom: csak gondold el ezt a szép tájjékot, a füzfás pázsit közt csergő folyatékot, szem gyönyörködtető kősziklás árnyékot s elől messze látszó városi hajlékot.