Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)
Andrássy Antal: Katonai terror Somogyban 1919 őszén
11—12. A Nagy Braun és a Kis Braun villák a mai Mártírok útja és a Battyányi utca sarkán közös területen áll. Itt lakott Freisberger százados, aki lakása egy részéből is börtönt csinált. 13. Fogas szálloda. Fő utcai emeleti részében laktak a fehértisztek, a pi'n- cerészben pedig a letartóztatottakat tartották fogva. Siófoki tartózkodása alatt itt lakott Prónay Pál, gróf Salm Hermán, gróf Jankovich Bésán különítményes parancsnok, báró Nopcsa Elek és Ostenburg-Moravek Gyula százados, különítményparancsnok is. A pincerészben gyilkolt a fentieken kívül még Bibó Dénes földbirtokos, főhadnagy is. 14. Ugyancsak börtönnek használták a Fő utcai Karola-lak egy részét is.35 Prónay a többszáz letartóztatott és megkínzott, valamint a tucatnyi fogda és börtön láttán, elégedettén nyugtázta a tapasztaltakat: „Siófokot magát, valamint környékét ezután már elegendő csapatok tartották megszállva. Kilitibe Ostenburg, gróf Jankovich-Bésán Endre, azután Siebenlist különítmény magában Siófokon voltak. Madary pedig Zamárdin tanyázott tiszti századával. így tehát fölöslegessé vált az én csapatomnak Üjpusztán való maradása, annál is inkább, miután sürgős segítséget kértek Somogyba a kommunisták ellen, mely vidék egy alapos tisztogatásra várt.”33 Prónay különítményének nagy részével augusztus 19-én Tabon át Kaposvár felé vette útját. Siófokon ezzel nem szűntek meg a gyilkosságok, mivel az egyik legszadistább különítményes, Jankovich-Bésán Endre gróf szakasza ekkortájt lett Horthy lovas testőrsége. A család a XVI. században házasodás révén lett az akkor még török megszállás alatt lévő birtok ura. Jankovich-Bésán Endre (1884-1936) Öreglakon, 1800 kát. h. birtokosa, akinek Veszprém megyében is jelentős birtokai voltak. Az első világháborúban a 7. huszárezredben századosi rangot ért el.34 A Tanácsköztársaság idején felajánlotta szolgálatait, amit természetesen nem vettek igénybe. Ugyanakkor kapcsolatot tartott a szegedi ellenforradalmárokkal. A Vörös Hadsereg sorozása elől pedig lóállománya egy részét elrejtette. A Tanácsköztársaság megdöntése után elsőként szervezett magánkülönítményt. A fővezérség különítményét rövidesen engedélyezte, elismerte. „Az engedélyezett létszámot hamarosan összehozta, még pedig saját béreséiből és a földjein dolgozó parasztjaiból. Akik nem voltak hajlandók a gróf különítményébe állani, azokat egyszerűen elbocsájtotta a szolgálatból és a kaposvári csendőrparancsnokság útján internáltatta. A különítmény eleinte Öreglakon és a gróf somogyi birtokain működött” - írta a Bécsi Magyar Újság 1920- ban.35 Jankovich vadállati kegyetlenséggel vetette magát a környék volt munkástanács tagjaira. Különféle kínzások után gyilkolta meg foglyait, sőt a hozzátartozókat sem kímélte. A kegyetlenkedésekből a vallásos őrületekbe eső gróf, szadista .módon végzett azokkal a megbecstelenített fiatalkorú cselédlányokkal is, akiknek apja vagy testvére a Tanácsköztársaság alatt szerepet vállalt. Különítményesektől hasonló eljárást várt. Később a húszas évek derekán földet, illetve állást juttatott nekik.38 Öreglak és környékén a helybeliek évtizedekig a rémségekről alig mertek nyilatkozni. Jankovidhról maga Prónay is elismerően nyilatkozott, amikor megállapította különítményéről, hogy ott sok antiszemita szolgált.37 Siófokon Jankovich különítményével a Sió utcában rendezkedett be, és a gyilkosságaik nagy részét is a Sió csatorna partján végezték.38 Szűcs Menyhértné (Veszprém, 1891-) 1946-ban elmondta, hogy férjét, aki a község munkástanácsá313