Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)

Függelék

MODERN KORSZAK - HELYTÖRTÉNET c. előadását.

Közhelyszámba menő alap-igazság: a tudomány rangjára minden studium akkor emelkedik, amikor már képes magas színvonalú saját elméletének és módszertanának kidolgozására, valamint történetének tudományos feltárására.

Ismert kétely: minden mégoly becses elvi-módszertani fejtegetésnél is többet ér a szaktudomány színvonalas új produkciója. (Ez az észrevétel többször elhangzik egy-egy történettudományi elméleti, módszertani tanulmány kapcsán is.)

A helytörténetírás terén a fenti probléma - anélkül, hogy a jelen keretek között ennek mégoly rövid elemzését is adhatnánk - a következőképpen fest: A történettudomány maga - noha meg-megújuló igyekezettel, ám főként külső (s olykor illetéktelen) kényszerítésekre adott reakcióként kell bizonyítania ezt — önálló elmélettel, szakszerű módszertannal, saját filozófiával és metodológiával rendelkező, magas színvonalú szaktudománnyá, a társadalomtudományok önálló tudományterületévé vált. Korántsem érvényes azonban ez maradéktalanul a helytörténeti kutató-feldolgozó munkára, jóllehet a helytörténet a történettudomány egyik sajátos szakága, s az elmúlt években számos kitűnő helytörténeti mű is napvilágot látott. Ezen örvendetes tényt akceptálva is fel kell tennünk a kérdést: örömtelibb eseménye-e ma historiográfiánknak egy-egy jó helytörténet megjelenése, mint esetleg egy színvonalas helytörténeti módszertani kézikönyv elkészülte, amely korszerű marxista történet- szemlélettel, valóban komoly szaktudományos igényességgel foglalná rendszerbe a történet- tudomány eme fejlődő területének elméleti és módszertani kérdéseit? Mert a valós helyzet ma tulajdonképpen az, hogy a már említett számos kitűnő helytörténeti tanulmány, monográfia és egyéb kiadvány mellett - csak az utóbbi két évtizedben, a helytörténetírás valóságos reneszánszának idején - számtalan haszontalan, nívótlan fércmunka is napvilágot látott, nem kímélve anyagi eszközöket (pénzt, papírt, nyomdagépet és festéket), közreműködőket (kiadót, nyomdászt, szakértőt, lektort), valamint nem utolsó sorban az olvasó idegeit sem.

Bár ez a kérdésfelvetés maga is meglehetősen merev és elhibázott, hiszen teljesen észszerű, hogy a szaktudományos feldolgozások minőségi javulása az elméleti és metodikai fel- készültség fokozódásának messzemenő függvénye, s hogy ugyanakkor maga az elvi-módszertani képzettség színvonala is nyerhet a kutató-fcltáró gyakorlat során a megoldott problémák tanulságaiból, a jelen szituációban mégis nagy fontosságot tulajdonítanánk a helytörténetírás elvi, módszertani kérdéseit tárgyaló tanulmányoknak, útmutatóknak, vagy egy nagyobb rendszerező kézikönyvnek. Ennek pedig egészen egyszerűen az az oka, hogy a hely- történetet zömmel nem tudós szaktörténészek művelik, hanem történész képzettségű történelemszakos tanárok, vidéki levéltárak többnyire (levéltár és történelem szakos levéltárosai, a múzeumok, a könyvtárak többnyire ugyancsak legalább egyik szakjuk után történész képzettségű munkatársai, általában az oktatás, a közművelődés és a népművelés szakavatott, hivatott, lelkes munkásai és rajtuk kívül természetesen hobbyként amatőrök is. Valójában persze korábban is így volt, és ez így is van rendjén.1

De: éppen e lelkes, a legtöbb esetben valóban elhivatottságot érző rétegnek, továbbá éppen a kezdő kutatóknak van szükségük olyan szakmai, elvi és módszertani támogatásra, amely - néhány tiszteletreméltó, első próbálkozás kivételével - rendszerezett, összefogott módon még nem áll rendelkezésre.

Ezért is látom értelmét a helytörténet elvi-módszertani kérdéseivel való foglalkozásnak, s ezért is vállalkoztam örömmel Kanyar József baráti felkérése nyomán a mai program indító előadásának megtartására, amelyben az új- és legújabbkori helytörténetírás néhány elvimódszertani kérdését óhajtanám exponálni.

Kezdjük mindjárt az első kérdéssel:

i. A helytörténet tárgyának és módszerének értelmezése az új- és legújabbkor történetének kutatásában.

A hazai helytörténetírás elvi és módszertani kérdéseivel foglalkozó - nem éppen bőséges - irodalom historiográfiai áttekintése2 arról győz meg, hogy a helytörténet tárgyát és módszertanát illetően, noha eléggé szerteágazónak és tarkának tűnő megállapításokkal találkozunk, alapjában mégis kétféle megközelítés tapasztalható.

Az egyik - és ezt nevezhetnénk klasszikus értelmezésnek - főként a német Ortsge- schichte, ill. Territoriumgeschichte mintájára helytörténeten adott helység vagy vidéke kistó464