Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)

Szili Ferenc: Cukorrépa-termesztés a Mezőgazdasági Ipar Rt kaposvári cukorgyárának vonzáskörzetében (1914-1929). (Harmadik rész)

importcukor ismét időszerűvé tette a magyarországi cukorgyártás minőségi javítását. A nagykereskedők, de a vidéki kisebb kereskedők is, szóban és írásban egyre gyakrabban kifogásolták a cukor minőségét, ragaszkodva a tiszta fehér cukorhoz, hangoztatva, hogy a vevők igényesebbek lettek és így inkább a külföldi árukat vásárolják. Az Országos Cukorbizottság 1921. március 21-én figyelmeztette a részvénytársaságot, hogy a kaposvári és a mezőhegyesi cukorgyárak - éppen az elhelyezési nehézségek miatt - a tiszta cukor előállítására törekedjenek, „amennyire csak technikai berendezésük azt lehetővé teszi.A kaposvári cukorgyár - finomító hiányába'n - csak kristálycukrot és nyerscukrot gyártott, az utóbbit azonban Mezőhegyesre szállították feldolgozásra. A cukoripar nemzetközi és hazai fellendülése is igényelte a cukor minőségének a javítását, a cukorkínálat következtében „a külföldi cukorárak 30%-kal visszamentek és ma még egyáltalán - még árbonifikáció mellett - sem kapni vevőt,”90 írták a központból. A részvénytársaság által exportált 750 vagon cukorból - 1923. nyarán - 600 vagon terméket London és Trieszt raktáraiban tároltak, értékesítésük pedig bizonytalannak látszott.91

A gyár vezetői szerint jó minőségű cukrot csak akkor tudnak gyártani, ha az ahhoz szükséges ultramarinnal és a megfelelő szakképzettségű cukorfőzőkkel is majd rendelkeznek. Az 1923-ban épített finomító minden tekintetben korszak- határnak számított a gyár történetében, mivel termékeit most már önállóan tudta előállítani és így a hazai, de főleg a nemzetközi piac igényeihez is jobban tudott alkalmazkodni. A cukor mennyiségi növelése és megfelelő szintű minőségi előállítása, azonban nem volt könnyű feladat. Az 1923-ban Budapestre felküldött homokcukor mintákat - a központi laboratóriumban - ugyan javulónak tartották, de még mindig nem ütötte meg azt a szintet, amelyet Angliában, Ausztriában és Triesztben a vevők joggal elvártak. Az igazgatóság ezért úgy intézkedett, hogy az addig gyártott cukrot belföldön, legfeljebb Triesztben fogják majd értékesíteni. Kaposvárott kezdetiben carborafinnal fehérítették a cukrot, de rövidesen a Nürnbergben vásárolt ultramarin használata vált általánossá, amelytől annak színe szebb lett és ez által a piacon is értékesíthetőbbé vált. Természetesen ez nem jelentette azt, hogy a továbbiakban nem voltak értékesítési nehézségek. A versenytársak, főleg a cseh cukorgyárak termékeiket olcsóbban tudták előállítani, és mivel keresettebbek voltak, magasabb árat is kérhettek érte. A 20-as évek közepétől jelentkező „túltermelés” tehát újabb problémákat vetett fel, ilyen körülmények között csak a kifogástalan minőségű elsőosztályú termékeket lehetett nehézségek nélkül a piacon elhelyezni. A kaposvári gyár önmagához képest ugyan fejlődött, de a korszerűbb cukorgyárak még mindig jobb cukrot állítottak elő, „a vevők a többi gyárak termékeit előnyben részesítik, sőt egyesek direkt kifejezetten kizárják a mi cukrunkat,”92 írta 1924-ben a MIR igazgatósága. A cukorgyár külföldi piaca Alexandria és Franciaország volt, a gyengébb minőségű cukrot belföldön és Indiában értékesítette. Egyben komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a nyugat-európai piacokon is versenyképesek legyenek. Kladnigg a hibák forrását abban látta, hogy a, termelők a cukorrépa-termesztés technológiai fegyelmét nem tartották be, éretlen és le nem fejezett répát szállítottak. De a gyengébb minőségű hazai szenekkel sem lehetett egyenletes gőzt biztosítani. A gépi berendezések egy része elavult, a gyár „megöregedett”, ezért az igazgató sürgető igényként jelölte meg annak mielőbbi korszerűsítését. Addig azonban a termelés szubjektív feltételeit kellett megjaví389