Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)
T. Mérey Klára: Dél-Dunántúl iparfejlődése a dualizmus idején
S kik voltak e gyárak munkásai? A gyáripari felmérések alkalmával több iparág üzemeiben hangot adtak annak, hogy a magyarok közt nincs szakmunkás, s ez az oka annak, hogy a jól fizetett művezetők, szakmunkások, idegenek, más országból érkeztek. A mohácsi selyemgyár pl. olasz bérlő kezén volt a század elején (Amphoux Montevarchi), aki olasz szakmunkásokat hozatott, de feladatukká tette a magyar munkásnők betanítását. Hasonló volt a helyzet a tolnai selyemgyárban is. A bonyhádi zománcgyár - a nálunk még ismeretlen technológia miatt - német szakmunkásokat hozatott, s amikor az első világháború idején ezek elmentek, a termelésnek ez az ága is szünetelt. Még a téglagyárakban is esetenként, így pl. a század végén az Első Mohácsi Gőztéglagyárban a kétszáz fő magyar munkás mellett ugyanannyi olasz szakmunkás is dolgozott.6'' A távlati perspektíva az volt, hogy a külföldről hozatott szakmunkások betanítják a környék munkásait, s ezek adják majd a gyárak dolgozóinak állandó, szilárd magvát. Ezt több iparágban hangsúlyozottan kiemelték a jelentést tévő gyárak vezetői. Volt azonban olyan gyár is, mint pl. az alsólendvai ernyőgyár, amelynek vezetői azzal dicsekedtek, hogy munkásnőiket a környékről toborozták, s nem kis költséggel, esetenként Bécsbe küldve őket, kitaníttatták a szakmára. 1907-ben azonban már arról panaszkodtak az iparkamarához beadott jelentésükben, hogy többen a gyárban szerzett tudásukat arra használták fel, hogy külföldre vándoroljanak, ahol szakmunkásként elhelyezkedve, olcsóbb volt számukra az élet.63 De nem látszott sikeresnek a gépgyártásban sem az a terv, hogy hazai munkásokat alkalmazzanak. Egyes vidéki gyárak munkáshiányról panaszkodtak már 1906-ban. Szerintük a munkások nagyobb ipari központok felé gravitálnak, a jó munkások pedig külföldre mennek. Budapesten és a vidéken is kevés a szakmunkás, ez az oka a külföldiek alkalmazásának. Pedig - teszik hozzá a gyárak vezetői — a hazai munkások tanulékonyak és megbízhatóak.66 A „falu” valóban megindult a „város” felé, de ez a vándorlás még nagyon lassú és óvatos, nem tömeges városba özönlésről van szó. 1898-ban Pécsett ideiglenes letelepedést kérő „szegény jövevényekről” ír a helyi lap,67 akik nemrég malombérlők, vagy birtokos parasztok voltak, s most egy külvárosi házban napszámmal akarták megkeresni kenyerüket. Dél-Dunántúlon is a gyárak gépeikkel nemcsak a nyersanyagból állítottak elő új használati értéket, hanem a sokfelől jött emberek, e gyárak munkásai is mássá váltak a zárt üzemek falai közt. A különböző ajkú munkásság sok üzemben az internacionalizmusban találta meg a maga követendő útját. S ha kicsi is volt az a réteg, amelyből ez az új, kemény és harcos szemléletű osztály kialakulhatott, — e nagybirtokos megyék minden táján megtalálható egy-egy szilárd mag, ahol esetenként, egy-egy sztrájk alkalmával, hallatta hangját, jelentkezett. Az I. világháború előtt Dél-Dunántúlon már élt és virágzott egy-egy területi központban a gyáripar, búgtak szirénái, zakatoltak gépei. A kisipar munkásai mellett polgárjogot nyert az óriásgépek és a „sápadt munkássereg” birodalma is. Ez volt a helyzet Dél-Dunántúlon az első világháború kirobbanásakor, amely után már a gazdasági élet egészen más erők sodrásába került. Hullám- görbéinek vonalát, továbbá a társadalmi osztályokon belül a gyáripari munkásság kicsiny, de szilárd magvának útját ezekben a forradalmakat érlelő években nyomonkövetni már nem énnek a tanulmánynak a feladata. * * * 297