Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)

T. Mérey Klára: Dél-Dunántúl iparfejlődése a dualizmus idején

nya megyében 5, Somogybán 2, Tolna megyében pedig 1 gyárat tüntettek fel a vegyi iparban, összesen 215 munkással. Ez Dél-Dunántúl gyári munkásainak 1,7%-át jelentette ekkor. Zala megyében ekkor még nem jegyeztek fel gyári üzemet. Ugyanakkor a nagyvállalatok sorában 1910-ben mindössze a lábodi keményítőgyárat, és Pécsett a légszeszgyárat és egy szappangyárat jegyeztek fel összesen 93 alkalmazottal.

Az 1914. évi címtár 12 vegyészeti iparhoz tartozó üzemében 240 munkást és 289 LE-s gépparkot találunk. Az üzemek között 4 olajgyárat, 4 szappan- gyárat, i keményítőgyárat, és 1 brikettgyárat (2 üzemteleppel, mely Pécsett és Mecsekszabolcson volt), továbbá 2 gyógyszergyártással kapcsolatos üzemet találunk. (Az egyikben csukamájolajat, a másikban egérmérget állítottak elő.)

Az ehhez az iparághoz tartozó üzemek többsége tehát a vegyi ipar könnyűipari ágazatához tartozott. A brikettgyár megléte azonban arra mutat, hogy a területen megnőtt az érdeklődés a szén, illetve az abból előállítható energia iránt.

A címtárban nem szerepel a pécsi gázgyár, noha az az ,.Általános Osztrák- Magyar Légszesztársulat Pécsi Légszeszgyár Helyi Igazgatósága” címen a Magyar Compassban is megvan, mint folyamatosan üzemelő gyár. A 8,4 miliő K alaptőkéből 1908-ban 500 677 K a pécsi fióknál volt elhelyezve.59

Az iparnak voltak és vannak olyan ágazatai is, amelyeknek arculatát már nem a gyári jelleg, hanem csupán a termelés-koncentráció, illetve az igények megnövekedése formálja, alakítja. Ezek egyike az építőipar. 1876-ban 2 876 ipari kereső dolgozott ebben az iparágban, kik közül mindössze 689 volt önálló vállalkozó, míg a többi segéd és tanonc volt. Az iparszerkezetben 7,3%-os része volt az építőipar dolgozóinak, építészeknek, ácsoknak, cserépfedőknek, kőműveseknek és kövezőknek. 1910-ben az iparág keresőinek száma több mint négyszeresére: 14 571 főre nőtt, s az ipari keresők 17,3%-át alkották. A kőművesek és az ácsok száma a legnagyobb. Ugyanakkor azonban a nagyvállalatok száma is igen jele'ntős. 1900-ban még csak 14 vállalat volt a négy megyében, ahol 20-nál több munkást alkalmaztak, s ekkor összesen 377 segéd dolgozott azokban. 1910-ben már 25 építőipari nagyvállalatot találunk Dél-Dunántúlon. Legmagasabb a számuk Somogy megyében, ahol Barcson, Iharosban, Bőszénfán, Balatonbogláron, Marcaliban, Nagyatádon és Kaposváron (5) találjuk azokat. A dél-dunántúli vállalatokban dolgozók összes száma 1 068 volt.60

Ez a szám az iparágban feljegyzett ipari keresők 14 ezer lélekszámúhoz képest nem magas, így fel kell tételeznünk, hogy ebben az iparágban a keresők zöme önálló iparosként dolgozott, s azt is, hogy nem mindig talált lakóhelye környékén munkát. A századfordulón - láttuk Leopold megnyilatkozásában - több kőműves, különösen német anyanyelvűek, távolabbi vikékekre, pl. Romániába mentek munkát vállalni a nyári hónapokban. Elég sok gyár és ipartelep alkalmazott azonban rendszeresen is - a javítási munkálatok elvégzésére - kőműveseket.

Ez az iparág erősen ki volt téve a konjunktúra hullámzásának. A XIX. század végén hozott különböző, építkezést előmozdító rendelkezések és törvénycikkek közvetlenül befolyásolták fejlődését. Az 1884. évi ipartörvény például létrehozva az építkezési vállalkozókat, elkülönítette azokat az építő szakemberektől, mely kiváltotta az iparkamarák rosszallását. Ezt több olyan rendelet követte, amely a szakképesítés nélkül végezhető építőipari munkát is lehetővé tette. Erre nyilván az iparág nem elegendő szakmunkása miatt volt szükség. A Pécsi

295