Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)

T. Mérey Klára: Dél-Dunántúl iparfejlődése a dualizmus idején

terület gyáripari munkásainak 15,6%-át alkották, vagyis a munkásság számát tekintve a kő-, föld-, agyagipar és a fonó-szövőipar megelőzte ezt az iparágat. Nagyipari vállalat azonban aránylag kevés volt a négy megyében, 1910-ben mindössze 18 élelmiszeripari nagyvállalatot jegyeztek fel 1 166 segéddel.

Az 1914. évi címtárban 43 élelmiszeriparihoz tartozó üzemet tüntetnek fel. 1912-ben még további 4 szeszfőzde, ill. likőrgyár szerepek a jegyzékben. A 43 üzem 2519—2529 munkással dolgozott, és a gépek teljesítőképessége 6483 LE volt. Találunk e gyárak között két cukorgyárat, 1 cukorkagyárat, 16 lisztőrlő malmot, 1 fűszermalmot, magpergetőt, konzervgyárat, több sajtgyárat, szesz- és sörgyárakat, továbbá 2 pezsgőgyárat. A legnagyobb munkáslétezámmal a kaposvári és a baranyavári cukorgyár dolgozott (280, illetve 400 fő), s a legnagyobb gépparkja is a kaposvári cukorgyárnak volt. (A baranyavári gyár gépeinek teljesítőiképessége hiányzik.) Mellékelt térképünk jó áttekintést ad az élelmiszeripar nagyságáról és területi elhelyezkedéséről.

Ha ennek az iparágnak gyárakban dolgozó munkáslétszámát az ipari keresők létszámával vetjük egybe, megdöbbentő a „maradvány” magas száma. Ha azonban meggondoljuk, hogy ebben az iparágban az első világháború előtt még milyen jelentékeny volt a vízi-, a szél- és a szárazmalmok száma,37 amelyek alacsony munkásszámmal, olykor csak a tulajdonos munkájával működtek, milyen jelentékeny volt a szétszórtan, ugyancsak kis műhelyekben dolgozó cukrászok, hentesek, mészárosok, pékek száma, azt kell mondanunk, hogy az élelmiszeriparban a kisiparnak ekkor még bőségesen volt tere és létjogosultsága. Igaz, hogy pl. az azelőtt oly jelentékeny mézeskalácsos mesterség, amely 1876-ban csak Baranya megyében 31 önálló vállalkozót, 16 segédet és 15 tanonco.t foglalkoztatott, 1910-re már háttérbe szorult, hiszen a viaszöntés, a viaszgyertyakészítés ideje lejárt, az olaj, a gáz és a villany lassan kiszorította azt. Itt is az új szorította háttérbe a gazdaságtalan, a kiveszésre ítélt régit.

Érdekes ebből a szempontból áttekintenünk a vegyi ipar átalakulását is. Ez az az iparág, amely erős kettőséget mutat. Van egy könnyű- és van egy nehézipari arculata. Az előbbi volt az, amelyben mindig is nagy volt a kisipar részesedése. (Szappangyártók, gyertyamártogatók, az utóbb idesorolt kékfestők, tisztítók, enyvkészítők stb.) Ezeknek kisipari módszereit ismét a tudomány új felfedezései változtatták át az olcsóbb gyáripar profiljába tartozóvá. A faggyúgyertyát háttérbe szorították az új világító anyagok, a szappan kisipari készítésénél a gyári technika szebb, olcsóbb és gyorsabban előállítható terméket produkált, noha a gyári szappan nehezen szorította ki a közönséges házi szappant. Ámde a városokban mosótelepek jöttek létre, és itt már az új anyagot használták. S bár ebben az iparágban Dél-Dunántúlon inkább a középüzem vált uralkodóvá, a kisipar ereje mindenképpen megtört. Ezt a számok is igazolják. 1876-ban még 338 fő dolgozott „szappanos”, „kékfestő”, hamuzsírfőző, ruhatisztító, sőt légszeszgyári alkalmazottként ebben az iparágban. Az ipar dolgozóinak 0,9%-a a vegyi ipar munkása volt. 1910-re számuk 295 főre, arányuk pedig 0,4%-ra csökkent. A koncentrálódás folyamata megindult.

A vegyi ipar árui iránti keresletre jellemző, hogy 1896-ban Pécsről 2 szappan- és gyertyagyár Ausztriába, Boszniába és Szerbiába exportálta áruját, míg a lábodi keményítőgyár hatósugara e három országon kívül még Romániára és Bulgáriára is kiterjedt.58 S ez a kereslet mozdította elő a gyárak szaporodását. 1906-ban nem dolgozták fel ennek az iparágnak az adatait, de 19x0-ben Bara293