Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)

T. Mérey Klára: Dél-Dunántúl iparfejlődése a dualizmus idején

többen Baranyában élnek, és az egymillió kát. holdnál nagyobb Zala megyében. Ezt követi Tolna megye, ahol a Duna nagy iparfejlesztő erő, majd utolsónak zárja a sort a négy megye közül a legnagyobb kiterjedésű Somogy megye. Mind a négy megyében kb. 50-50%-os az arány az önálló vállalkozók és a „segédszemélyzet” között. (II. táblázat.)

Iparági bontásban: az ipari keresők összes számát tekintve (tehát az önálló vállalkozókat és az alkalmazottakat együtt), Baranya megye kivételével mindenütt a ruházati ipar vezet. A szabók, cipészek, csizmadiák elsöprő száma arra mutat, hogy ezt az iparágat akkor még teljesen a falvakban és városokban dolgozó kisiparosok műhelyei uralták. A segédek, főként a tanoncok magas száma viszont arra mutat, hogy énnek az iparágnak volt perspektívája. Munkásokat ritkán alkalmaztak (mindössze Nagykanizsán tüntettek fel 9 női munkást egy divatárukészítőnél), így az iparág dolgozói mind szakmunkásnak számítottak.

A dolgozók számát tekintve Baranya megyében az első, Tolna és Zala megyében a második, Zala megyében pedig a harmadik helyen az élelmiszeripar áll. Ezt az iparágat ekkor még a majdnem minden falu határában, patakokon és folyók partján álló vízimalmok, több helyen száraz- és olajmalmok, sőt gőzmalmok tették erőssé. Pék és sütő, mézeskalácsos általában a városiasabb településekben volt található, de a héntes és a mészáros még a falvakban is igen gyakori foglalkozás. - Jelentős volt a száma és az aránya a vas- és fémiparhoz tartozó kovácsoknak, lakatosoknak, de viszonylag nagyon alacsony a gépiparhoz tartozó mechanikusoknak, gépészeknek.

A kő-, föld-, agyag- és üvegipar munkásainak 'nagy száma miatt érdemel figyelmet. Az önálló vállalkozóknak ez az iparág mindössze 3-9%-át alkotta, de a dolgozók számát tekintve pl. Baranyában már közel 13%-a az iparban dolgozóknak ebben az iparágban működik. Somogybán 7, Zalában ugyancsak közel 7, Tolnába'n pedig 5%-a az iparral foglalkozóknak kőbányában, fazekasműhelyben, pipakészítőknél stb. dolgozott. - A fa- és csontipar 11-14%-os arányával ugyancsak több ipari keresőnek adott munkát. Az asztalosok, esztergályosok, kádárok, bognárok stb. mellett egy-egy több alkalmazottat foglalkoztató gőzfűrész vállalat mutatja, hogy ennek az időszaknak egyre keresettebb cikke volt a fa, amely most már zömmel nem erdőkben, hamuzsírégetés céljait szolgálva hamvadt el, hanem dongafá'nak, szerszámfának, vasúti talpfának, hordónak stb. készülve vált a kül- és a belföldi piacok árujává.

A bőripar 1,5-2% körüli munkásállományt kötött le, a tímárok, kefekötők tartoztak ide. A cipészeket és vargákat a ruházati iparba soroltuk. A fonó- szövőiparban dolgozók aránya viszonylag magas, majdnem minden faluban találunk takácsot, de volt gombkötő, posztókészítő és nyíró, továbbá elég sok köteles is. Arányuk Baranyában volt a legalacsonyabb, de Tolna és Somogy megyében meghaladta a 10%-ot, sőt Zalában is megközelítette azt.

Alig említésre méltó a papíros, a sokszorosító ipar és a vegyi ipar. Figyelemre méltó viszont az építőipar, amely vállalatainak számát tekintve alig

2-5%-át teszi az iparszerkezetnek, de a dolgozók száma és aránya Tolna megyében már közel 10%, és Zalában is megközelíti a 8%-ot. A szolgáltató- és a szálloda ipar 8-10% körüli arányával együtt már a munkamegosztás előrehaladását, az infrastruktúra, a szolgáltató hálózat kezdődő kiépülését mutatja.

Összesítésünk szerint Dél-Dunántúl területén ekkor az önálló ipari vállalkozások (műhelyek és vállalatok) száma 19 594 volt, és .az azokban alkalma269