Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)
Laczkó András: Pályaképvázlat Roboz Istvánról
Jeleznünk kell azt is, hogy a korabeli magyar irodalom pártolását, propagálását ugyancsak fontos feladatának érezte Raboz. A Somogy többször hozott vitacikket arról, mennyire jó lenne olyan literális kört szervezni, amelyik a kortárs irodalom istápolását tartaná feladatának. Ezeknél is közelebb érezte a szerkesztő Házy Ferenc írását (a címoldalon jele'ntette meg), aki magyar irodalmi kezdeményezésekért kiáltott. A fővárosi fórumokon Jókai Mór indította el a „lamentatiokat” arról, miért hanyatlik a fiatal irodalom? Az érvek sorából itt is kitűnik, hogy a középosztály nem volt hajlandó két-három forintot kiadni könyvekre, illetve, ha kiadta, akkor német vagy francia fordítást vett meg. Ez az amivel szemben Robozék joggal protestáltak, mert ekként - go'ndolták - az Ízlés átformálódik, a német, angol, francia, szellemhez idomul a „beáll a pangás a magyar irodalomban”. A cikkíró érvelésében Kazinczy gondolataihoz kötődik, aki azért ostorozta a hazafiakat, amiért elvetették őseik viseletét. A szemléletük így meglehetősen merev volt, mert nem tettek különbséget a művek között. A jelzett nyitottság, mozgékonyság, érdeklődés az 1900-as évektől bizonyos fokig beszűkült. A megváltozott formátummal erőteljesén háttérbe szorult az irodalmi rovat. Politikai és egyéb aktuális beszámolókra került a hangsúly, meg a fővárosi sajtó figyelésére. A Vasárnapi Űjság, Ország Világ írásaira irányították az olvasók érdeklődését. Külön kiemelték a Budapesti Hírlapot. Valóságos Rákosi Jenő-kultuszt teremtettek a Somogybán. Roboz 1910. július 5-án nagy cikket írt Rákosi Jenő és a Budapesti Hírlap címmel, s ebben — hihetetlen nagyotmondással - „isteni gondviselésként” említette létét és tevékenységét. Mindez arra utal, hogy az utolsó tíz évben a szerksztő a korábban kialakult elveken változtatni, újítani nem tudott. Az elért eredmények fenntartása is csak 'nehézségek árán sikerült. Roboz itta a Kossuth imáját? Roboz legnagyobb irodalmi sikerét - mint láttuk - Kossuth imája a kápolnai csatában elesettek felett című írásával érte el. Több százezer példányban kelt el, lefordították sok idegen nyelvre. Színes nyomású levelezőlapon adták közre, kutatók foglalkoztak a szövegromlás megakadályozásával, az Erdélyi Ereklye Múzeum ezért választotta dísztagjai sorába. De van néhány homályos pont a mű körül, amelyre feltétlenül utalnunk kell. Legelőbb az, hogy a szerzőség 1880. január 21-ig teljesen bizonytalan volt. Sőt, Helfy Ignác, Kossuth életrajzírója, még 1895. októberében is úgy nyilatkozott, hogy az államférfi sohasem tiltakozott az ima szerzősége ellen... Roboz István 1880. januárjától vallotta magáénak. Meg kell azonban jegyezni, az, hogy a kortársai és az utókor teljesen neki tulajdonította, nem csak saját propagandájának köszönhető. Tóth Béla író, hírlapíró (Tóth Kálmán fia) foglalkozott szájhagyományok gyűjtésével, illetve a szabadságharc körüli évek historikus feldolgozásával. Munkája kapcsán levéllel kereste meg Robozt: „Tisztelt és szeretett Uram Bátyám, Kossuth imádsága a kápolnai elesettek fölött tudvalevőleg az Ön gyönyörű műve. - Igen nagy hálára köteleznek engemet, ha mielőbb tudatná velem: mikor, mely körülmények között írta ezt a remek egynéhány sort. Kérném az au231
