Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)

Kanyar József: Népiskola és középfokú oktatás Dunántúlon - különös tekintettel Somogyra (1849-1867)

Főreáltanoda mindössze csak 5 volt hazánkban. (Négy Magyarországon és egy Erdélyben.) Az alreáltanodák száma Magyarországon 13 volt, Erdélyiben pedig 4. Az alreáltanodák sorában két iskolai esztendő adatai is rendelkezésünkre állottak. Míg az 1865/66-os esztendőben Észak-Dunántúlon 4 iskola működött, Dél-Dunántúlon mindössze csak egy, Pécsett. Észak-Dunántúlon 4 iskolában 26 tanár oktatott 287 tanulót, Dél-Dunántúlon csupán egy iskolában tanított 6 tanár 212 tanulót. Mindez a körülmény csak hangsúlyozottan húzta alá a város­ban egyre növekvő polgárság igényének a meglétét és a reálismeretek tanításának a szükséges voltát. Minderre utalt az a körülmény is, hogy két év múltán a ta­nárok száma 6-ról 8-ra növekedett, a tanulók száma pedig 212-ről 224-re. A ta­nulók érdemsorozatát figyelve az iskolában folyó oktató munka kedvezőbb felté­teleire utalt az a körülmény, hogy a tanulók 75,44%-a volt elsőrendű tanuló, 8,03%-a másodrendű és 16,51%-a pedig harmadrendű. Jellemző adatként állapíthattuk meg, hogy a hazai 5 főreálta'nodából egyetlen egy sem működött Dunántúlon. Ezzel szemben az ország 13+4 al- reáltanodájából 1865/66-ban már 5, 1867/68-ban pedig már 6 működött Dunán­túlon. (29,4i%-a, illetve 35,29%-a.) * * * Hátrányos helyzetét a középfokú oktatás terén Dél-Dunántúl egy század múltán sem tudta felszámolni Észak-Dunántúllal szemben. 1959. szeptember 15-én Észak-Dunántúlon már 16 városiban, Dél-Dunántúlon pedig mindössze 8 városban működtek középiskolák, amelyeknek az alábbi paramétereit állítottuk egybe: Észak-Dunántúl Dél-Dunántúl A lakosság száma: (1000 fő) 487,8 293.1 A középiskolák száma: 63 32 A tantermek száma: 575 340 A tánulók száma: 19 439 ii 515 Az összes tanulók a lakosság %-ában 'b 00 3 .92 Az egy iskolára jutó tanulók száma: 308,55 359,84 Az egy tanteremre jutó tanulók száma: 33.80 33,86 1 Míg a városok viszonyszámuk szerinti rangsorában Észak-Duná'ntúl 7 vá­rosa szerepelt az 1-12 helyen (Esztergom az 1., Veszprém az 5., Győr a 8., Szé­kesfehérvár a 9., Sopron a 10., Pápa a 11. és Kőszeg a 12. helyen), addig Dél- Dunántúlról csak 2 város. (Keszthely a 4. és Zaláegerszeg a 6. helyen.) * * * Az októberi diploma kibocsátása (i860, október 20.) és a közoktatásügyi minisztérium feloszlatása után Helfert József Sándor báró közoktatásügyi állam­titkár - az ismert reakcionárius történetíró - önigazoló jelentést tett az abszolu­tizmus első évtizedében jóindulatúan kezelt magyarországbéli iskolai állapotok­ról, ^melyekről pozitívumként könyvelte el az egyetemi és főiskolai reformok 218

Next

/
Thumbnails
Contents